Vágólapra másolva!
A magyar csapat magának köszönheti a vereséget, ezt nyilatkozta az U19-es csapat szövetségi kapitánya,a Mészöly Géza az osztrákok elleni 1-3 után. Mészöly abban bízik, akik most megilletődöttek voltak, azok a portugálok ellen már nem követnek olyan hibákat, mint most. Az viszont biztos, hogy lesz pár csere a kezdőben.

"Nagyon sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés. Megilletődve kezdtünk, több játékosunk is gyenge teljesítményt nyújtott, az egyéni hibákat pedig az osztrákok egyből kihasználták. Amikor pedig a második félidő elején végre megmutathatta volna a csapat, mit is tud igazából, egy eladott labda után szabadrúgáshoz jutottak az osztrákok, és jött az újabb lelki trauma a harmadik gól képében. A cseréknek köszönhetően azért sikerült felállnunk, és voltak ígéretes akciónk, ami a közönséget is lázba hozta, köszönöm nekik, hogy végig a csapat mellett voltak" – értékelt Mészöly Géza, az U19-es csapat szövetségi kapitánya.

Mészöly Géza egyelőre nem mondott le a kitűzött céljairól Fotó: Origo


Mészöly szerint a vereség ellenére sem kell lemondani a céljaikról – az edző a torna előtt úgy nyilatkozott, hogy a minimális cél, hogy a csoportban az első háromban végezzenek, ami vb-részvételt érne-, és abban bízik, hogy a keddi, portugálok elleni meccsen már nem lesznek ennyire lámpalázasak a játékosai.

"Elismerem az osztrák csapat tudását, de ezt a vereséget magunknak köszönhetjük, szó sem volt arról, hogy lemostak minket. Egyszerű, de hatékony játéka volt az ellenfélnek, felívelgették a labdákat, amiket a csatárok visszatették az érkezőknek, és ezeket a játékosokat nem tudtuk felvenni. A meccs elején néhány játékosomra rá sem ismertem, a hátvédek több labdát is eladtak, sajnos Bobál Dávid rossz megoldásából gólt is kaptunk. Kedden sokkal jobb egyéni teljesítményekre lesz szükség, mert a portugál csapat még jobb és technikásabb, mint az osztrák, ráadásul már van három pontjuk, úgyhogy nyugodtan játszhatnak" – mondta Mészöly, hozzátéve, lesznek személyi változások a kezdőcsapatban.