Németországban jó bevándorlónak lenni

lipcse
lipcse
Vágólapra másolva!
Nemrég egy barátnőmet látogattam meg Németországban, Lipcsében. Mint minden utazás, ez is a tervezéssel kezdődött. Végignéztem az összes lehetőséget, repülőt, buszt, vonatot, de egyikkel sem voltam elégedett. Vagy az árak voltak túl magasak, vagy az időpontok nem stimmeltek. Akkor jutott eszembe az autómegosztás, mint lehetőség.
Vágólapra másolva!

Valamivel reggel kilenc előtt már kint voltam a Keletinél. Találtam az interneten egy szolgáltatót, amelyik hetente kétszer indít autót Lipcsén keresztül Észak-Németországba, utasonként egy irányba 50 euróért. Bizony, szolgáltatót. Az autómegosztó oldalon nemcsak magánszemélyek, hanem vállalkozók is ajánlanak utakat. Mivel kisbusszal visznek ki minket, elég jó áron ki tudják hozni az utazást.

Egy kisbusznyi magyar valóság

Rajtam kívül egy szakmunkás várt még a fuvarra. Egy barátjához ment, aki munkát ajánlott neki burkolóként. A szeme csillogott, ahogy a pénzről beszélt, amit ígértek neki. A busz hamarosan megérkezett, már csak kettőnk számára volt benne hely. A sofőrrel együtt összesen nyolcan indultunk útnak.

Érdekes volt megtudni, ki milyen okból utazik Németországba. Az egyik lány a román barátját ment meglátogatni, aki Németországban talált munkát. Úgy tervezték, hogy nemsokára a lány is csatlakozik hozzá. Egy idősebb hölgy a külföldre emigrált családját akarta látni. Évente csupán kétszer-háromszor találkozik az unokájával. Egy láthatólag nagyon megszeppent lány munkát vállalni indult Németországba.

Úti célunk Lipcse Forrás: Vigh Bori

A mellettem ülő nőt szintén a pénzkereseti lehetőség vonzotta Németországba. Mikor megkérdeztem, mi a munkája, azt válaszolta, hogy eddig két hetet dolgozott Svájcban, de akkor még utcán volt. Most sokkal jobb lesz ‒ tette hozzá ‒, mert egy bárban fog dolgozni a nagynénjével, aki már 50 felett van, de még mindig űzi az ipart. Kicsit sokkolóan hatott rám, amikor végre leesett, hogy miről beszél.

Azt mondta, nagyon jól keresett Svájcban, két hét alatt összeszedte a pénzt póthajra, lakásfelújításra, új ruhákra, de most a barátjának kocsi és új ház kellene. Ezért egy hónapot fog kint dolgozni. Mikor megkérdeztem, hogy lehet ezt érzelmileg bírni, azt felelte: meg lehet szokni.

Németország jól bánik a bevándorlókkal

A lipcsei állomáson várt rám a barátnőm, aki szeptember óta él kint. Egyelőre német nyelvtanfolyamokat végez, hogy felhozza interjúzó szintre a nyelvtudását. A nyelviskola arra is jó, hogy barátokat szerezzen, akik persze hozzá hasonlóan bevándorlók. Persze nem a nyugati országokból, hanem Szíriából, Líbiából vagy épp Romániából.

Képzett orvosokról, építőmérnökökről beszélünk, akik a saját országukban nem tudtak vagy nem akartak tovább élni. A velük való találkozás megerősítette bennem, hogy Németország igen jól bánik a bevándorlókkal. Rengeteg juttatást és segélyt kínál azoknak, akik az országban szeretnének letelepedni.

A város központja a vasárnapi piaccal Forrás: Vigh Bori

A város egyébként gyönyörű. A központban hangulatos sétálónegyed van, ahol igazán kellemes kiülni egy kávéra. Az emberek mosolyognak, ami nem is csoda, hiszen lépten-nyomon képzett utcazenészek biztosítják a jó közérzetet. A várost parkok teszi még élhetőbbé, ahová a helyiek délutánonként piknikezni, grillezni járnak.

Ami a látnivalókat illeti, egyértelműen az óriási, háromdimenziós fotó nyűgözött le a legjobban, amely a Napóleon elleni nyertes csatát ábrázolja hihetetlen aprólékossággal. A fotót Yadegar Assisi készítette, hosszú hónapokig tartott, mire az összes statisztát egyesével lefényképezte.

A háromdimenziós képet különböző fény és hangeffektek teszik még életszerűbbé Forrás: Vigh Bori

Amit szintén érdemes megnézni, az a csata emlékére állított emlékmű. Ezt sem aprózták el a németek. Az emberek hangyaméretűnek tűnnek a bejárat mellett, a tetejéről pedig az egész várost látni lehet madártávlatból. Ha pedig mindez nem lenne elég, a várostól pár kilométernyire van egy tó, ahol nyáron fürdőzni is lehet. Persze csak akkor, ha az ember nem szégyellős, ugyanis a tóparton csak nudistastrand található.

A monumentális Népek csatája emlékmű Forrás: Vigh Bori

Berlin soha nem alszik

Mivel Berlin egy köpésnyire van Lipcsétől, belefért az időnkbe, hogy átruccanjunk egy éjszakára. Egy kellemes hostelben foglaltunk szállást, kis terasszal. Itt jegyezném meg, hogy a tévhittel ellentétben a hostel nem azt jelenti, hogy rossz minőségű hotel. Sőt! Sok esetben simán veri a háromcsillagos szállodákat. Tisztább, jobb ágyak vannak benne, légkondi, medence, bár és közösségi tér, ahol barátkozhatsz más utazókkal. Viszont olykor akár 18-an is alszunk egy szobában, ami kétségtelen hátrány. Ám a legtöbb esetben az emberek figyelmesek, és nem zavarják egymást. Ebben a hostelben 12 ágyas szobában szálltunk meg, de mivel nagyon jó volt a hangulat, ez egyáltalán nem zavart bennünket.

Kellemes hostel terasszal Forrás: Vigh Bori

Minden nagyobb városban szeretünk benevezni az ingyenes idegenvezetésre. Az, hogy ingyenes, nem teljesen igaz, mert a vezetők borravalóért dolgoznak, méghozzá elég keményen. Az új-zélandi lány hihetetlen profizmussal vezetett minket végig Berlin látványosságain. Egy ilyen túra alakalmával válnak a történelemórán hallottak valósággá.

Berlinben sétálni olyan, mintha egy hatalmas múzeumban járnánk. Egyszer csak ott van előttünk a berlini fal vagy Hitler bunkere, amely nem más, mint egy játszótérrel és panelházakkal határolt füves terület. Csak egy kis tábla jelzi, hogy a talpunk alatt terül el a bunker, ahol a diktátor végzett magával. Ez nem véletlen: nem akarják, hogy a neonácik zarándokhelyként tekintsenek a területre.

Holokauszt-emlékmű Forrás: Vigh Bori

A város egyszerre monumentális és underground. Egy utcasarokra a fényes és tiszta terektől egy csapat hippi heverészett a fűben. Akármerre mentünk, még (vagy már?) reggel 10-kor is söröztek a fiatalok, az aluljáróban goa zenét játszottak a muzsikusok egy szál gitárral. Mintha egy hatalmas fesztiválon vettünk volna részt. Nem csoda, hogy erre a városra azt mondják, sosem alszik. Tényleg nem.

Berlinben mindig fesztiválhangulat van Forrás: Vigh Bori

Mi is bevetettük magunkat az éjszakai életbe. Miután kivártunk egy körülbelül 40 perces sort a nem is annyira sznob helyen, egy másodperc alatt megszületett a döntés: nem mehetünk be. Hogy miért, azt nem indokolták. Nem voltunk ittasak, úgy öltöztünk, mint bárki más. Állítólag ez mindenhol így megy. Hálás vagyok Budapestnek, hogy nem szórakoznak velünk így a legtöbb helyen. Talán ezért is Budapest az új Berlin sokak szerint.

Berlin befogadó város Forrás: Vigh Bori

Hazafelé a már jól ismert kisbusz várt a jól ismert közönséggel: munkából hazatartó, fáradt lányok (mint kiderült, majdnem minden fuvarban van legalább egy lány, aki prostituáltként dolgozik Németországban), nyaralni hazaugró párok, unokákat látogató nagymamák.

Bár csak öt napot töltöttem ebben az országban, az a benyomásom, hogy elképesztően befogadó. Hidegségnek vagy elutasításnak nyomát sem találtam. Mintha még mindig a bűntudatukat kompenzálnák, ami egyébként minden német emberre jellemző, ha szóba kerül Hitler vagy a holokauszt. Németország tárt karokkal várja azokat, akiknek új otthonra van szükségük, támogatja a beilleszkedésüket. Ahogy elnéztem, elég sokan élnek a vendégszeretetükkel.