Kitört a lábtérháború egy kütyü miatt

Knee denfender, hasznos kütyü a repülőn
Vágólapra másolva!
Egy héten belül már a második repülőnek kellett megszakítania az útját az utasok vitája miatt.
Vágólapra másolva!

Az American Airlines Miaimiból Párizsba tartó járatának vissza kellett fordulnia, miután vita tört egy 61 éves francia utas és az előtte ülő között, aki le akarta dönteni a háttámláját. A gépen tartózkodó légi marsallok akkor léptek közbe, amikor a francia megragadta a légiutas-kísérő kezét, aki segíteni akart. A repülő végül Bostonban szállt le, ahol a férfit letartóztatták, és egy korábbi betegségével kórházba vitték.

Egy héten belül ez már a második ilyen eset. Vasárnap a United Airlines Newarkból Denverbe tartó járatán egy férfi olyan kütyüt szerelt fel a tálcájára, amely megakadályozta az előtte ülő nőnek, hogy az ledöntse a háttámláját. Amikor az egy pohár vizet öntött emiatt a férfi arcába, a gép megszakította az útját Chicagóban, ahol mindkét utast letartóztatták.

A Knee Denfender használat közben Origo

A Knee Defendernek (térdvédő) elnevezett kütyüt – amelyről először itt számoltunk be - a legnagyobb amerikai légitársaságok járatain nem szabad használni – írja a Telegraph.