Új zenei tévéműsor készül

Hadas Kriszta, Illés
Szörényi Szabolcs, Bródy János, Hadas Kriszta és Szörényi Levente
Vágólapra másolva!
Nagyszám! – 100 dal, amit egy ország dúdol címmel szeptember 13-án indul Hadas Kriszta vadonatúj, hetente jelentkező műsora. 
Vágólapra másolva!

A Nagyszám!-ban az egyes adások más-más tematikát követnek majd. Kriszta a leghíresebb magyar slágereken keresztül mutatja meg az elmúlt ötven évünket, és persze a jelent. Az országot, amiben élünk. A bulizós, szerelmes, közéleti, lassúzós, mulatós, fesztiválozós és gyerekdalokat, amiket mindannyian ismerünk. Körbejárja a stílusokat és az ízléstrendeket a legnagyobb zenei divatdiktátorok, lázadók, korszakalkotó, örökzöld slágerei segítségével.

Kriszta rekordidő alatt, mindössze 14 nap alatt rögzített 63 interjút. Szinte az összes híres zenész, előadó a kamerája elé ült. A különböző korok meghatározó arcai segítenek felidézni például a nyári bulislágereket vagy akár a legemlékezetesebb szerelmes dalokat. Interjúk és számos dalrészlet jellemzi majd a műsort. Az első adás a Divatdiktátorok címet kapta. Olyan előadók szólalnak meg, akik valamilyen új stílust, műfajt honosítottak meg Magyarországon. Az Illés együttes, Geszti Péter, Nagy Feró, Szűcs Judit, Kozsó, Ganxsta Zolee, a Hungária együttes és Ákos.

Hadas Kriszta és az Animal Cannibals Forrás: Origo

Az egyes epizódokban előkerülnek a partihimnuszok, a legismertebb balladák, a fesztiválslágereket pedig a Punnany Massiffal és a Soerii és Poolekkel elemzi majd a riporter. A nagy nevekből nem lesz hiány, mert a műsorban szinte mindenki feltűnik, akinek valaha is volt néhány Nagyszáma! Így Presser Gábor, Kiss Tibi, Lovasi András, Pásztor Anna, Lukács Laci, Szűcs Krisztián, Halász Judit és Pély Barna is fel-feltűnik majd a képernyőn. A Nagyszám! minden szombaton 18 órától lesz látható az RTL II műsorán.

Hadas Kriszta az RTL II indulásakor szerződött Máté Krisztával a csatornához. Nevükhöz számos, országos visszhangot kiváltó riport fűződik. Hadas Kriszta 22 éve kezdte pályafutását a Magyar Rádió, később az MTV Objektív című műsorában. Azóta több műsor főszerkesztőjeként, riportereként is dolgozott. Két alkalommal választotta meg a szakma az év televíziós szerkesztő-riporterének.