Blondie-t látni és meghalni

Blondie koncert a Papp László Sportarénában 2014. szeptember 9-én
Blondie koncert a Papp László Sportarénában 2014. szeptember 9-én
Vágólapra másolva!
Negyven évet kellett várni, hogy végre Budapesten játsszon a Blondie, és így sem érdeklődtek irántuk többen nagy jóindulattal ezerötszáz embernél. Telt házas nagykoncert helyett korrekt klubbulit kaptunk a Papp László Budapest Sportarénában.
Vágólapra másolva!

Így össze kellett hajtogatni az Arénát a Blondie-ra. A nézőtér nagy részét függöny fedte, és a küzdőtér is kisebb lett, vagy éppen akkora, mint az A38 gyomra, de semmiképpen sem sokkal nagyobb. De még ezen is annyira szellősen voltunk, hogy kisebb tülekedés árán már az első sorban csápoltunk. A színpaddal szemközti széksorok úgy félig-meddig voltak tele.

Blondie koncert a Papp László Sportarénában 2014. szeptember 9-én. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Talán a jegyárak lettek elszabva erre az estére, legalábbis a tízezer forint fölötti tartományban. Pedig az otthon maradt Blondie-fanok valószínűleg nem látják többé Budapesten a kedvenceiket. És – nyilván – még kevesebben voltunk, mikor az előzenekarként Odett zenélt. Inkább azért irigyeljük őt, mert a backstage-ben pajtáskodhatott minden idők popénekesnőjével, Debbie Harryvel. Debbie-re amúgy elég jó benyomást tehetett a magyar lány, mert még a Blondie-koncert alatt is megtapsoltatta őt.

Blondie-koncert a Papp László Sportarénában, 2014. szeptember 9-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az amúri partizánok dalára vonult be a banda. „Vörös zászló leng, lengeti a szél” – csak most oroszul. Azt azért így is nehéz komolyan venni, hogy a Blondie-ék punkok. Popzenekar az, mindig is az volt, de annak kiváló.

Van a Bunuelnek tulajdonított aforizma, hogy a kor nem számít, hacsak nem vagy sajt. Nos, Debbie Harry biztosan nem az, hatvankilenc évesen is simán levesz a lábáról egy koncertteremnyi pasit. Zúzza, mintha tegnap múlt volna huszonöt. Metszően hideg és kék tekintetét pedig ápolja a mai napig, és az alakja ellen sem emelnénk kifogást. Az is kedves volt, hogy a koncert során egyenként integetett mindenkinek.

A legmeglepőbb az volt, hogy egy turné közepén is simán csúsztak ki a torkán a magas hangok. Bátor, hogy a zenekar nem használ lányvokalistákat, akik tüzet olthatnának, ha Harrynek épp gyengébb napja van. Meglehet, neki hatvankilenc év alatt nem volt egy gyenge napja sem. A mellettem álló haverinának kifejezetten bejött, hogy a zenekari srácok tolták a vokált. Mi viszont énekhang alapján képesek vagyunk szerelembe esni, szóval, elbírtam volna viselni még további női hangokat. Persze a Blondie-nak bőven elég az az egy hang is. A banda korrekt koncertet tolt, elhangzottak a nagy slágerek. Volt One Way or Another, Hanging on Telephone, Call Me, Maria, Rapture, a TideIs High, Atomic...

Minket egyébként nemigen zavart, hogy a Marián kívül nem sikerült a korábbiakhoz hasonló slágert írniuk a nyolcvanas évek eleje óta. Ha a régi dalok működnek, miért ne turnézhatnának azokkal. És persze voltak számok az idei lemezről is, mint az Euphoria, a Sugar on the Side, Mile High és az A Rose by Any Name. Egynek ezek is elmentek. Ám hiába lehet aktuális üzenete Magyarországon You Gotta Fight for Your Rightnak, azt azért csak meg kellett volna hagyni a Beastie Boysnak. Annyi még, hogy jó volna dohányozni is (halált okozhat!) a koncerttermek küzdőterén, de az a hajó már elment. Egyéb kifogás viszont nem nagyon akadt.