A Vulture már a kezdő jelenettől elalél, és egy "ördögien elegáns kertvárosi film-noir"-nak nevezi a Holtodiglan-t, amely egy mélyen cinikus portréját festi meg az emberi kapcsolatoknak. Átvéve a film cinizmusát, azzal búcsúzik a kritika, hogy lehetőleg mindenki a kedvesével nézze meg.
"Sebészi pontosságú, egyszerre kegyetlen és vicces, illetve a 149 perces játékideje ellenére is végig rabul ejti a nézőjét." - írja a filmről a Variety, amely szerintük "tökéletes lenyomata Fincher cinikus hozzáállásának az információs társadalomhoz, és állandó vonzalmának a felszín alatt megbúvó erőszakhoz és rettegéshez".
A Telegraph kritikusa sem fukarkodik a dicséretekkel, "zavarbaejtőnek, sokkolónak és provokatívnak" tartja a Holtodiglan-t, amely élvezetes módon, sokáig az orránál fogva vezeti a nézőjét: két, megbízhatatlan narrátor kezdi el mesélni az egy ideig szimpla kriminek tűnő történetet, amely aztán "egy ponton zűrzavaros, fülledt káoszba csap át, olyanba, ami a húsz évvel ezelőtti Brian De Palma munkáira emlékeztet".
A Guardian szerint a film "egy háborúzó házaspár lebilincselően izgalmas története, amelyben egy párkapcsolati terapeuta legrosszabb rémálma valósul meg". A kritika felhozza Hitchcockot, az Elemi ösztön-t, A rózsák háborújá-t, és Fincher erős kezű rendezését dicséri, amely miatt nem válnak zavaróvá a cselekmény sokasodó lehetetlenségei. A kritikus a végén azért figyelmeztet, hogy ez az egész "nem több egy viharnál egy csészében", de rögtön hozzá is teszi, hogy "a csésze viszont elegáns, kínai porcelán".
Az Empire kritikájának kicsengése is inkább pozitív, egyedül a Holtodiglan záró harmadával nincs kibékülve, szerintük ott már veszít erejéből a film, ahelyett, hogy még jobban felpörögne. Az Indiewire-nek viszont már a film egészével gondja van. Kritikusuk azon sajnálkozik, hogy Fincher repülőtéri bestsellerek rendezőjévé vált, ennél neki erősebb alapanyaghoz kellene nyúlnia. A sikerkönyv szerzője által írt forgatókönyvet ódivatúnak, a belőle készült filmet pedig problémásnak tartja, amit gyakran megterhelő nézni.
Vannak tehát csalódott hangok a film kapcsán, Ben Affleck és Rosamund Pike alakításáról viszont egyetlen negatív megjegyzést sem találtunk. A Hollywood Reporter szerint Affleckhez még sosem illett szerep ennyire, mint ez a mostani. Megtalálta a férj eljátszásához szükséges érzékeny egyensúlyt, így egyszerre gyanakodunk rá, és szimpatizálunk vele.
A Variety az Afflecket ért korai kritikákra emlékeztet, miszerint önelégült, hiú és hiteltelen a filmekben, és hogy miután a nyilvánosság elé lép az általa alakított főszereplő, ugyanezek a vádak érik őt is. Mintha Afflecknek találták volna ki a szerepet: a férj egyszerűen nem tud természetesen viselkedni a kamerák előtt, és ezért közutálat tárgyává válik. A Holtodiglan nem csupán egy eltűnt nő utáni nyomozásról szól, hanem a külvilág számára konstruált személyiségekről és a média torzító hatásáról is értekezik.
Pike-ról többen kiemelik, hogy túl sokáig ragadt bele a mellékszerepekbe, de ezzel a főszereppel végre alkalma nyílt megvillantani tehetségét. Screen Daily már azt vizionálja, hogy a Holtodiglan-nal megkésve ugyan, de igazi sztár is válhat a színésznőből.
A Telegraph egyenesen Pike eddigi legjobb munkájának nevezi a feleség megformálását. A szerző lenyűgözőnek tartja a kettősséget, ami a színésznő alakítását jellemzi: a narrációként funkcionáló, "általa felolvasott naplórészletek csordultig tele vannak érzelemmel, az arcjátéka viszont szinte semmit sem árul el". A Variety azt a típusú elegáns szőke szépséget fedezte fel benne, akivel anno Hitchcock csodákat művelt volna.
A Holtodiglan-ra már nekünk sem kell sokáig várnunk, október 3-tól vetítik a hazai mozik.