342 milliárd forint a levegőben

Airbus A350 XWB
Vágólapra másolva!
Kötelékrepülést hajtott végre az Airbus új A350 XWB típusának öt tesztgépe Toulouse-ban, egy nappal azelőtt hogy kedden megkapta a típusalkalmassági bizonyítványt az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségtől.
Vágólapra másolva!

Az Airbus A350 egy nagy hatótávolságú, közepes méretű, széles törzsű repülőgép, melyet a Boeing 777 és a Boeing 787 vetélytársának szánnak. Az A350 az első olyan Airbus, mely törzsének és szárnyának nagy része elsősorban kompozit anyagokból készül.

Forrás: Airbus/MASTERFILMS/Gousse Herve

A kedden típusalkalmassági bizonyítványt kapott A350-900-as változat 315 üléses, 66,9 méter hosszú, a legnagyobb hatótávolsága eléri a 15000 kilométert. A gyár állítása szerint a gép üres tömege egy ülésre számolva 16%-kal lesz könnyebb, 30%-kal kevesebb üzemanyagot, 25%-kal alacsonyabb fenntartási költséget igényel ülésenként, mint egy Boeing 777-200ER.

Forrás: Airbus

A bevezető légitársaság, egyben a legnagyobb megrendelő a Qatar Airways lesz, amelynek logója az egyik kötelékben repülő gépen is látható. Az első géphez még idén hozzájut a légitársaság. A Qatar Airways 43-at rendelt a most bizonyítványt kapott 900-as változatból, darabját becslések szerint 277,7 millió dollárért (68,3 milliárd forint), és tovább 37-et az 1000-es változatból. Utóbbi 369 személyes, és 2017-től tervezik forgalomba helyezni.

Forrás: Airbus
Forrás: AIRBUS/Ramadier Sylvain
Forrás: AIRBUS/Ramadier Sylvain
Forrás: AIRBUS/Ramadier Sylvain