Charlie Sheen már megint fura dolgokat művel

Charlie Sheen, lepukkadt amerikai színész
Vágólapra másolva!
Nagyjából egy hétig állt a Nyugi Charlie! forgatása Charlie Sheen balesete miatt, aki közben új testőrt is fogadott. 
Vágólapra másolva!

A Ki nevel a végén? sorozatváltozata, az itthon Nyugi Charlie! címmel látható Anger Management forgatása a Radar Online szerint egy hétig állt, miután a főszereplő, Charlie Sheen fejsérülést szenvedett a medencéjében - a színész szóvivője a lapnak elismerte, hogy Sheen épp az egyik kutyájával játszott, amikor alámerült az általa sekélyebbnek ítélt vízben, és jól beverte az orrát a medence aljába.

Elképzelhető, hogy kezdődik az újabb ámokfutás Forrás: AFP/Getty Images/Christopher Polk

Sheen egy másik, meg nem nevezett ismerőse szerint ez már a színész újabb ámokfutásának a jele (az előzőt itt próbáltuk összefoglalni), ahogyan az is, hogy a napokban kirúgta régóta mellette dolgozó testőrét, új alkalmazottja pedig hiába próbálta segíteni egy fotósorozaton megörökített sétán, ahol láthatóan valamilyen szer hatása alatt volt.