Sokáig nem félt, de jött Fekete Pákó

Celeb vagyok ments ki innen Celeb vagyok ments ki innen, RTL
Celeb vagyok ments ki innen
Vágólapra másolva!
Szabó Zsófinak nem lesz idegen Dél-Afrika, és a nélkülözést is megismerte, mikor a nyár egy részét Norvégiában töltötte. Egészen addig nem félt semmitől a Celeb vagyok, ments ki innen! kapcsán, míg az RTL Klub kamerái előtt nem találkozott Fekete Pákóval, aki tanácsokat próbált adni a színésznőnek.
Vágólapra másolva!

Első repülése 2008-ban pont Dél-Afrikába vezetett, bár egyáltalán nem olyan formában, mint ahogy azt a reality reklámvideója láttatja. Nagy kalandornak érzi magát, és évek óta mondogatja, hogy visszavágyik Afrikába. Norvégiai kalandjai során sokszor dacolt a veszéllyel, és azt is megszokta, hogy nem sminkel rendszeresen. "Nem félek az arcom lemeztelenítésétől, sokkal inkább a testem lemeztelenítésétől tartok. Nem modell vagyok, de nyilván színésznőként oda kell figyelnem a testemre és a külsőmre. Azért ez egy kiszolgáltatottabb állapot lesz” - nyilatkozta a Fókusz-ban.

Félelem egészen addig nem volt benne, míg nem találkozott a kamerák előtt Fekete Pákóval, aki az első szériában már kipróbálta, hogy milyen az élet a dzsungelben. Túlélési tippeket próbált adni a színésznőnek, de magyar nyelvtudása nem sokat javult az elmúlt években, így a kommunikáció nem volt problémamentes. Zsófi zavarban volt, és csak annyit értett a hosszúra nyúlt beszédből, hogy bizonyos növényekben van a krumplihoz hasonló termény, ami ehető, és hogy az afrikai emberekre mosolyogjon. A tanácsadás nem nagyon jött össze, Pákó a lelkesítést pedig azzal zárta, hogy "meg fogsz halni.”

Szabó Zsófi a reality sajtótájékoztatóján egy szurikátával pózol Fotó: Polyák Attila