Elmúlt a cégvezetők választások utáni optimizmusa

A sokszorosan körbetartozó építőipart a kormány egy új hivatallal segítené, építkezés
Vágólapra másolva!
Csaknem hét százalékot zuhant a kkv konjuktura index negyed év alatt. A cégvezetők 27 százaléka szerint a következő hat hónapban romlani fog a magyar gazdaság helyzete.
Vágólapra másolva!

A vállalatvezetők jobban tartanak a jövőtől, mint negyed évvel ezelőtt: 43 százalékuk azt mondta, a következő egy évben nehézségekkel kell szembenézni. Nyáron csak a cégvezetők 12 százaléka volt ennyire borúlátó, áll az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda közös elemzésében.

Kipukkant a lufi?

A 2013 második negyedévtől megindult növekedés folyamatos volt, és egyre több cégvezető látta kedvezőnek a magyar gazdaság és a saját vállalkozása gazdasági kilátásait. 2014 harmadik negyedévben az IBS - Policy Agenda KKV Konjunktúra Index értéke 57,1 százalékra emelkedett, amely 11,7 százalékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A most mért adat már alacsonyabb, azaz 50,2 százalékra esett vissza és megegyezik a 2014 első negyedévi adattal.

A cégvezetők szerint jövőre sem lesz könnyebb Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az előző negyedévben, feltehetően a választások utáni, a kedvezőbbnek ígért gazdasági várakozások hatására a cégek 32 százaléka még jelentős javulást várt a magyar gazdaságtól. Ez az érték most 7 százalékra esett vissza. A vállalkozások vezetőinek 38 százaléka arra számít, hogy a gazdaságban stagnálás lesz.

Forrás: Policy Agenda

Borús jövőkép

A cégvezetők 64 százaléka nem lát arra esélyt, hogy bővítse vállalkozását. Ez az adat sokkal rosszabb, mint az egy negyedévvel korábban mért 41 százalék. A cégvezetők 40 százaléka fél éven belül szeretné vállalkozását bővíteni. A cégvezetők 30 százaléka 5-10 százalék közötti, és ugyanennyien egy erőteljes, 10 százalék feletti növekedést sem tartanak elképzelhetetlennek.