Az ausztrálok a legnagyobb ivók a repüléskor

légiutas-kísérő, fedélzet, utas, étel
Une hôtesse sert une collation en vol ŕ bord d'un Fokker 70 de la compagnie aérienne Air Littoral, le 12 octobre 2002. AFP PHOTO DOMINIQUE FAGET
Vágólapra másolva!
Minden nemzetnek megvan a jellegzetes viselkedése, ha repülőre száll.
Vágólapra másolva!

Az Airline Passenger Experience Association nevű szervezet 1500 18 éven felüli utast kérdezett meg, akik az utóbbi három hónapban legalább egy alkalommal ültek repülőn. A kutatás nyolc ország polgáraira terjedt ki.

Forrás: AFP/Dominique Faget

A felmérés szerint az ausztrálok isznak a legtöbben a repülőn alkoholt, 36 százalékuk nyilatkozta ezt, szemben az amerikaiak 35 százalékával és a britek 33 százalékával.

A kínaiak szeretnek játszani

A kutatás szerint a kínaiak szeretnek a leginkább a repülés közben játszani, és ők az elsők, akik elbóbiskolnak. Ők azok is, akik elsőként nyúlnak a hitelkártyájukhoz, hogy vásároljanak valamit a repülés során.

A britek és a németek 50 százalékkal többen kezdtek el beszélgetni idegenekkel, mint más nemzetiségek. Az amerikaiak ugyanakkor igyekeznek hasznosan tölteni az idejüket, és inkább dolgoznak repülés közben is.