Menekülnek az autógyártók a Teslából

Tesla
Vágólapra másolva!
A Mercedeseket gyártó Daimler és a Toyota is megszabadult tulajdonrészétől.
Vágólapra másolva!

Két egymást követő napon két különböző autógyártó jelentette be, hogy megszabadul a Tesla Motorsban birtokolt üzletrészétől. A Mercedeseket gyártó Daimler még 2009 májusában vásárolt részesedést a Teslából, azóta a két cég olyan projekteken dolgozott közösen, mint például az elektromos B osztály. Az elektromos fortwo első generációjának akkumulátorai szintén a kaliforniai cégtől érkeztek.

Noha a Daimler az üzletrészétől megszabadult, az együttműködés folytatódik a két gyártó között, a B osztály hajtásláncát továbbra is a Tesla szállítja. A Daimler az üzletrésszel 780 millió dolláros (190 milliárd forint) bevételre tett szert, a befektetőket azonban meglepte a lépéssel.

Forrás: Tesla

Egy nappal a Daimler után a Toyota is eladta a Teslában birtkokolt részesedését, az együttműködés 2010-ben kezdődött a két cég között. A Toyotának 2,4 százalékos részesedése volt a Teslában, a japán gyártó mostantól az üzemanyagcellás járművek fejlesztésére szeretne nagyobb súlyt fektetni.