Vágólapra másolva!
Az olasz fociválogatottal 2006-ban világbajnoki címet nyerő Marcello Lippi bejelentette, hogy visszavonul az edzőségtől.

A 66 éves tréner a bejelentés előtti napon sorozatban harmadszor is bajnoki címre vezette kínai csapatát, a Guangzhou Evergrandét, amellyel tavaly az ázsiai Bajnokok Ligáját is megnyerte, első kínai csapatként.

"Nem akarok a továbbiakban edzősködni. Túl öreg vagyok" - mondta a szakember, aki a jövőben technikai igazgatóként segíti jelenlegi klubját, amelynél korábbi aranylabdás játékosát, Fabio Cannavarót emlegetik utódjaként.

Lippi a világbajnoki cím mellett BL-t és klubvébét nyert a Juventusszal, öt olasz bajnoki cím mellett. Legnagyobb kudarca a négy évvel ezelőtti vb volt, amikor címvédővel már a csoportkörben búcsúzott.