Vágólapra másolva!
Az idei X-Faktor és Rising Star válogatókon is bukkantak fel fura fazonok, akik nem énektudásukkal, sokkal inkább extrém külsejükkel, szokatlan mozgásukkal vagy sikításokkal, hörgéssel próbálkoztak a legjobbak közé jutni. Minden szériában akadnak olyan jelentkezők, akik valamiért emlékezetesek maradtak. Most, hogy indul a Rising Star élő szakasza, és nem látunk több pojácát, az elmúlt évek furcsaságaiból válogattunk.
Vágólapra másolva!

Ha valaki furcsaságaival kitűnik a tömegből, az nem feltétlenül jelent rosszat, Király L. Norbert például Keresztes Ildikó mentoráltjaként az X-Faktor élő adásaiban is sikított és vonaglott a színpadon még 2010-ben, bár énekhangja kevés volt. A tehetségkutató első évadjában a harmadik helyig juttatták a mentorok és a nézők.

Az idei szériában Tóth Gabi döntött a fura maszkos srácok mellett, akiket magával is vitt az élő show-ba, és a Tha Shudras már a harmadik körön is túl van. A fura küllemű zenészekről semmit nem tudni, s noha elég furák a festékkel és álarccal takart arcok, zeneileg rendben vannak. Szikora Róbert fogalmazta meg a harmadik élő adásban, hogy a jelmezes produkció kezd kifáradni, utalva ezzel arra, hogy levehetnék a srácok a maszkot és megmutathatnák magukat a közönségnek.

A Tha Shudras tagjai nem fedik fel magukat Forrás: RTL Sajtóklub

Ők a szerencsésebbek közé tartoznak, mert különcségük ellenére is huzamosabb időre képernyőre kerülnek, ellentétben a Rising Star második válogatójáról hazaküldött Körmendi Bencével. A fiatal zenész hiába énekelt és gitározott profin, a bemutatkozással elbukta a továbbjutást: lehúzta a nadrágját háttal a zsűrinek, és megmutatta tenyérformájú tetoválását. Feke Pál rögtön a piros ajtón küldte ki, szerinte túlment a jelentkező egy határon. A Manon nevű női ruhába bújt férfi is így járt, ő is a külsejére kapta a kritikát, nem a hangját minősítették. Főként Feke Pál kritizálta, magyarázkodnia is kellett heves reakciója miatt. Az extrém viselkedés vagy ruházat nem feltétlenül jelent tehetségtelenséget, a legtöbb különc jelentkező azonban tényleg csak egyszeri szórakoztatásra képes.

A női ruhás férfinak nem a hangját minősítették Forrás: Rising Star

Nem jött be a fura hanghordozás

Legutóbb Varga Norbert ijesztő produkciójában kapott szerepet a talpig fekete ruha, az erős smink és a hörgés, de az október 2-i Rising Star-ból őt is hazaküldték, Mező Misinek pedig a disznóvágás hangjai jutottak eszébe a meghallgatás közben. Miután elhagyta a szobát a jelentkező, a zsűritagok lelkesen próbálták megfejteni, hogy volt képes ilyen fura hangokat kiadni az énekes. A félelmetesre sikeredett előadás itt tekinthető meg 00:17-től, és Pásztor Annáék próbálkozásai is hallhatók.

A zsűri sem értette, hogy volt képes ilyen hangokat kiadni Forrás: Rising Star

Pokoli előadás

Az X-Faktor színpadán hörgött hosszan Mitru Tímea 2013-ban, kinek produkciója meglepte a mentorokat is. A fiatal, vékony lányból eszméletlen hangok jöttek ki, Szikora Róbert kivételével el is nyerte mindenki tetszését a cseppet sem hétköznapi fellépés. A lány hörgése itt hallható.

Továbbjutott az első körön az extra produkció Forrás: VELVET ART BT/Barsony Bence

Három igen a semmire

A tavalyi szériában három igennel jutott tovább Sárközi József, aki Stevie Wonder I Just Call To Say I Love You című számát adta elő, totál hamisan és tele szövegtévesztéssel. A produkció inkább paródiára hasonlított, mert versenydalra, Alföldi Róbert pedig az X-Faktor történetében először felállt és kivonult a stúdióból, miután mentortársai poénból továbbjuttatták a versenyzőt.

Kacsacsőr és sárga műhaj

A Kobold nevű formáció is inkább a külsőségekre, és nem az énektudásra helyezte a hangsúlyt. A háromtagú banda így bírta hápogásra a közönséget, Kicsi kacsa című dalukat adták elő. Nem jutottak tovább, de pár vidám percet azért okoztak az X-Faktor követőinek.

Kicsi kacsa című dalukat hápogták el a mentoroknak Forrás: X-Faktor

Kortalan díva

Így nevezte magát az a jelentkező, aki emlékezetessé tette a 2014-es válogatókat az X-Faktor-ban. Hörcher László felváltva ordibált és énekelt a színpadon, káromkodásokkal tarkított produkcióját azonban nem sokra tartotta a zsűri, így kiejtették a versenyből. A csalódott férfi teljesen kibukott a döntés hallatán, percekig ordított a színfalak mögött, lebunkózta a mentorokat, Tóth Gabit pedig meg is akarta verni.

Elhörgött Adele-dal

Véres fáslival bekötött fejű jelentkező állt az idei X-Faktor színpadára, akinek a fejét a fehér vásznon túl hegesztőszemüveg is takarta. A megdöbbentő külsőnél már csak az előadás volt keményebb, Ferencz ugyanis elhörögte Adele egyik dalát, az elejétől a végéig. A produkció döbbenetes volt, de a mentoroknak nem jött be a múmia, Alföldi Róbert és Szikora Róbert értékelték csak az extrém műsorszámot.

Bajuszos bácsi bikiniben

A 70 éves Toncsika szőke hajfonatokkal, hatalmas úszógumival és strandlabdával érkezett a négy mentor elé, békatalpakban csoszogott be a válogatón. A látványt a Pancsoló kislány című dal előadása überelte, az idős előadó sem a ritmust, sem a szöveget nem találta. A mentorok közé újonnan érkező Little G döbbent meg leginkább, aki életében nem képzelte, hogy ilyen létezik.

Nem csak a hangjával akarta meggyőzni a mentorokat Forrás: X-Faktor