Kaszát kapott a Mentalista

A Mentalista
Vágólapra másolva!
Hamarosan visszatér Patrick jane, de már nem sokáig.
Vágólapra másolva!

Hivatalos: a CBS bejelentette, amit eddig is lehetett sejteni, miszerint a hetedik évad egyben utolsó lesz a Mentalista történetében, azaz Patrick Jane visszavonul.

A sorozat kedvelőinek jó hír viszont, hogy nem kell olyan sokat várni az amerikai folytatásra, ugyanis november 30-án már elrajtol az utolsó szezon, amely 13 részes lesz, ebből ötöt idén decemberben leadnak.

A Mentalista Forrás: CBS