Sci-fi, kísérletezés és titkos örömök - A Shabazz Palaces a Corvintetőn

Shabazz Palaces
Shabazz Palaces
Vágólapra másolva!
A seattle-i Shabazz Palaces 2009-ben tűnt fel a színen, kísérletező, semmilyen műfaji kategóriába nem skatulyázható zenéjével. Ishmael Butlert, azaz Palaceer Lazarót és a multiinstrumentalista Tendai "Baba" Maraire-t sikerült pár pillanatra elcsípni a turné két állomása között.
Vágólapra másolva!

Az öt évvel ezelőtti meglepő debütálás nem csak a kritikusokat, a közönséget is felrázta, ez pedig lemezszerződést hozott számukra a Sub Pop kiadónál. Idén jelent meg a duó Lese Majesty című második albuma, mellyel ezúttal a csillagokon túl, Európát is készül meghódítani, így november 12-én a Corvintetőn is bemutatkozik.

A dalaitok nem átlagos hiphopszámok, bátran lépkedtek a műfaji határok között, hogy valami igazán izgalmas dolgot alkossatok. Hogyan képzeljük el a kreatív folyamatot nálatok?

I. B.: Képzeld úgy, mint egy kalandot a hatalmas álomvilágunkban. A világ ismerete nagy hatalom, de a konvenciók, társadalmi szokások, hitrendszerek miatt minden lépésünk csak egy lehetőség, befolyásolják a döntéseinket, es elvihetnek bennünket az alapötlettől egészen az önmegvalósítás magasabb, spirituálisabb fokáig.

A Shabazz Palaces ma lép fel a Corvintetőn. Forrás: Patrick O'brien-Smith

Általában a hiphopot nagyon provokatív, nyughatatlan műfajként definiálják. Egy interjúban említetted, hogy a Lese Majesty szintén egy zenei „támadás” az önimádat ellen. Szerinted a hiphop és általában a művészet képes arra, hogy megváltoztassa a társadalmat?

T. B. M.: Igen, de a társadalom szintén változtat rajta. Nincs szükség irányadókra. A hiphop mindig is provokatív volt, de most legnagyobb részt önmaga ismétlése és csak pörög egy helyben, mintha egy futógépen futnád le a maratont.

Nagyon jól néz ki a lemezborítótok, de nincs rajta se cím, se név, se semmi, amit hozzátok köthetnénk. Mi volt a szándék e mögött a letisztultság mögött? Az volt a cél, hogy csak a zenét promotáljátok?

I. B.: A célunk az, hogy megszüntesse mindazt, ami nem szükséges, hogy kommunikáljon, amíg pusztán csak díszít. Egyértelműsít, és nem szemeteli össze a banalitás konfettijével.

A Black Constellation művészeti társulás tagjai vagytok. Mesélnétek erről a formációról?

I. B.: Alkotni, alkotni, alkotni.

A Black Contellationnel szintén készítettek egy rövidfilmet, Óda Olíviának címmel, a sci-fi író Octavia Butler tiszteletére. A sci-fi a zenétekre is inspirálóan hat?

I. B.: Ez inspirálja a mi életünket is. Csak így tovább, Richard K. Morgan!

Ez az első európai turnétok. Milyenek az eddigi tapasztalataitok?

T. B. M.: Titkos örömök és festői útszakaszok, minőségi hangrendszerek és minőségi nők, furcsa, varázslatos szépséggel váltakoznak.