Andelic Jonathan: Ott nem éreztem méltatlannak a helyzetet

X-Faktor
Vágólapra másolva!
Az X-Faktor ötödik élő adásában Little G mentoráltja, Andelic Jonathan búcsúzott a tehetségkutatótól. A 25 év felettiek énekese Horányi Julival párbajozott, végül a mentorok döntése alapján számára ért véget a verseny. A kieső elégedett utolsó produkciójával, a színpadon állva rosszabbnak érezte az előadást, mint visszanézve. Az éneklést nem adja fel, és továbbra is szeretne kapcsolatban maradni a többiekkel.
Vágólapra másolva!

Horányi Julival és a korábban kieső Kállai-Kiss Zsófival jó barátok lettek, mentorukra pedig továbbra is számíthatnak - árulta el az RTL reggeli műsorában. A szombati élő adásban, mikor kiderült, hogy egyiküknek távoznia kell, Little G azt tanácsolta nekik, hogy küzdjenek az álmaikért, és ne egymással rivalizáljanak, kizárólag magukért szálljanak harcba. Mikor meghallotta, hogy ketten maradtak, csak annyit tudott mondani, hogy "a francba..."

Horányi Juli és Andelic Jonathan az X-Faktor színpadán Forrás: RTL Sajtóklub

A mentorok hangsúlyozták, hogy ismételten méltatlan a helyzet, két nagyon jó énekes áll a show végén a színpadon. Little G elmondta, hogy azt szeretné, ha a nézők nem a szimpátia, hanem zeneiség mellett tennék le a voksukat. "Ott nem éreztem méltatlannak a helyzetet, nem is volt időm ezen gondolkodni. Az ember ott abban a szituációban teljesen másra koncentrál. Ha a párbajdal alatt azon gondolkodom, hogy ez milyen méltatlan, akkor elve eldőlt a dolog" - mondta el a kieső az RTL Klub reggeli műsorában.

Úgy gondolja, az X-Faktor még a nyertes számára is csak az első lépés, amit hosszú és keményebb folyamat követ. "A verseny most kezdődik, küzdök tovább az álmaimért. Little G nem a nagy szavak embere, hanem a tetteké és a valóságé, ilyennek ismertem meg. Soha nem szavakat durrogtatott, hanem lépett is a lehetőségeihez képest. Neki egy kialakult élete van jó pár ezer mérfölddel arrébb, de bízom benne, hogy a barátság és kapcsolat megmarad közöttünk."