Vágólapra másolva!
Folytatódik az erősödés az európai tőzsdéken, amivel párhuzamosan a hazai börzén is jó a hangulat. A befektetők külföldön az amerikai GDP-adatokra, itthon az MNB kamatdöntésére várhatnak. 
Vágólapra másolva!
  • Folyatatódik az elmúlt napok emelkedése az európai tőzsdéken, és a részvényindexek 0,2-1,1 százalékos pluszban mozognak.
  • A reggel közzétett, harmadik negyedéves német felülvizsgált GDP-adatok nem okoztak meglepetést, és változatlanul a német gazdaság 1,2 százalékos éves alapú növekedéséről árulkodtak. A befektetők egyelőre optimistán várják a délután érkező, felülvizsgált amerikai GDP-adatokat, melyek viszont általában tartogatni szoktak meglepetéseket.
  • A hazai tőzsdén szintén jó hangulat uralkodik, és a BUX 0,7 százalékkal emelkedik. A régióban ezzel a legjobban teljesítő részvényindexek közé tartozik.
  • A hazai blue-chipek közül csak a Mol-ban van lendület, miután az olajcég bejelentette, rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi az INA-nál rendkívüli osztalék kifizetésének témájában. A Mol azt javasolja a közgyűlésnek, hogy szavazza meg kétmilliárd kuna osztalékként való kifizetését az eredménytartalék terhére. Az olajpapír közel 2 százalékkal drágul a hírre, és 12 320 forintnál található.
  • Az OTP és a Magyar Telekom egyelőre stagnál, míg a Richter fél százalékos erősödésre képes.
  • A forint euróval szembeni árfolyama 306-nál várja a délutáni MNB kamatdöntést. A várakozások szerint nem fog vágni a monetáris tanács, így 2,1 százalékon maradhat az irányadó ráta.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu