A hagyományos tévézés ki fog pusztulni

Vágólapra másolva!
Legkésőbb 2030-ra teljesne eltűnhet a hagyományos tévézés a hétköznapokból, állítja Reed Hastings, a Netflix vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!
  • A vezérigazgató szerint ez természetesen jó dolog, mivel a helyét az online tévézés veszi majd át, csatornák helyett pedig az előfizetők saját maguk állíthatják össze a megnézni kívánt műsorok/videók listáját.
  • Ahogyan Hastings fogalmaz, "a lovak is nagyszerűek voltak addig, amíg nem jöttek az autók". 2030-ra azonban már csak "autók" maradnak, teljesen kihal majd a hagyományos tévézés.
  • A Netflix pedig ebben a maga 53 millió előfizetőjével úttörő szerepet vállal, és nem csak a tévézést, hanem a mozizást is nagyban befolyásolja. A Tigris és sárkány 2. című film például egyszerre lesz elérhető az IMAX-mozikban, és a Netflix kínálatában, 2015. augusztus 28-án.
  • A fejlődésből pedig természetesen nem csak előfizetőként, hanem akár tulajdonosként is profitálhatunk, például Netflix-részvényesként, Hastings mellett.