Amerikába is repülne a Ryanair

repülőgép Ryanair Boeing B737 B737-800 fapados
Vágólapra másolva!
Ingyenes wifit és mosolygó arcokkal teli utasteret, valamint utazási csomagokat is ígér a fapados cég.
Vágólapra másolva!

Hatalmas változásokat tervez a következő három évben Európa legnagyobb légitársasága. Kenny Jacobs, a Ryanair marketingigazgatója az Irish Independentnek adott interjújában elmondta, mosolygó arcokkal fogják díszíteni az utasteret, ingyen wifit kínálnak majd az utasoknak, és tervbe van véve a transzatlanti járatok indítása is.

Amerikába is repülnének

„Továbbra is szükségünk van azokra a széles törzsű, hosszú járatokra alkalmas repülőgépekre, és nem számítunk arra, hogy hamarosan megkapjuk. De ha valaki lemond egy rendelést, és néhány elérhető lesz, akkor lehetséges, hogy körülbelül három év múlva transzatlanti járatokat indítsunk" – mondta Jacobs. A légitársaság egy másik brand alatt repülné a globális járatokat, de ugyanolyan alacsony áron és alapszolgáltatásokkal, mint Európában teszi. Lenne viszont business osztály nagyobb lábtérrel.

A Ryanair jelenleg ilyen keskeny törzsű Boeing 737-800-as gépekkel repül Forrás: Polesz Ábel

Jacobs arról is beszélt, hogy a Ryanair üdülési csomagok árusítását is tervezi, ami 18 hónapon belül meg is valósulhat. A cég nemrég kötött megállapodást a Booking.com szállásközvetítő céggel, így adódik ennek továbbfejlesztése.

Lecserélik a dekorációt

Azt is elárulta, hogy hamarosan lecserélik az utasterek mostani sárga dekorációját. Helyettük mosolygó utasokról, légiutas-kísérőkről és a célállomásról lesznek képek. Erről a következő hetekben döntés születhet, és már jövőre megtörténik a változás.

Ingyenes wifi lesz

Az igazgató beszélt az egyre több légitársaságnál elérhető wifi-szolgáltatásról is. „Megkezdtük a tárgyalásokat néhány meghatározó szolgáltatóval, és szeretnénk, ha nem is a következő 12 hónapban, de röviddel utána megkezdődne ez a szolgáltatás" – nyilatkozta Jacobs, aki azt is elárulta, hogy nem terveznek a használatért külön díjat felszámolni.