A kinyújtózott vagy magzati pózba görbített meztelen test újraértelmezi a tér és a test viszonyát, ezzel együtt dokumentálja saját fizikai és érzelmi átváltozásait különböző élethelyzetekben, a házasságtól a terhességen keresztül a gyászig.
„Ez tulajdonképpen provokáció, harc az összhanggal, a tér részévé válni úgy, hogy közben maga a tér kivet magából, ráébredni arra, hogy illeszthetetlenek vagyunk” – valahogy így hangzik Penrose ars poétikája.
„A fényképezés folyamata egyenesen büntetés. Fájdalmat okozok magamnak. Minden kép önkioldóval készül, állandóan rohangálnom kell a beállított póz és a kamera között. Hideg van, a terek és helyek kényelmetlenek, miközben belekalapálom magam a szoba tájképébe” – vallja a nem mindennapi fotós.
Ahogy kép formájában a kézjegyét ott hagyja ezeken a helyeken, a hely is rányomja bélyegét a fotós testére. Az évek során a képek egyfajta naplóvá álltak össze, ami azt rögzítette, hogy milyen frusztráló és fájdalmas érzés volt az adott helyzetben lefotóznia magát.