Öt dolog, amit kerülj el, ha sikeres akarsz lenni!

Vágólapra másolva!
Akik először kezdenek el tőzsdézni, nagyon sok felesleges hibát elkövetnek. Ezek közül most ötöt mutatunk be, hogy ezzel is segítsük őket a sikerek elérésében.
Vágólapra másolva!

Kezdjük azzal, hogy gyakorlatilag mindenki elköveti ezeket a hibákat, amikor elkezd tőzsdézni. De talán mégis érdemes lehet felhívni rá a figyelmet, mert nem mindegy, hogy ezzel mennyi tanulópénzt fizetünk meg.

Ha szeretne megtudni többet a tőzsdézésről mielőtt elkezd kereskedni, akkor Investor Trader ügyfélként erre ingyenesen jogosult. Következő oktatássorozatunk a jövő év elején indul majd, de addig is, ha számlát nyit, azonnal elérhető lesz az Ön számára egy kis összefoglaló a legfontosabb fogalmakról, tudnivalókról a tőzsdézéssel kapcsolatban. A számlanyitást már itt is elkezdheti.

Első hiba: Van gyors és könnyű meggazdagodás

Ez talán a legnagyobb hiba, amit a kezdő tőzsdéző elkövet, és ebben bizony nagyon nagy szerepe van az olyan cégeknek is akik, ezzel hirdetik magukat. Most nem akarok példákat mondani, de akik nagyon magas hozamot kínálnak kockázatmentesen, azok egész egyszerűen hazudnak. Ilyen ugyanis nem létezik.

Mi az Investornál egyáltalán nem állítjuk, hogy ilyen van, hiszen egy alapvető igazság a befektetések világában, hogy kockázat nélkül nincs magas profit. Hogy mégis miért gondolhatja azt valaki, hogy ilyen van? Hát azért, mert ha kezdőként veszünk egy részvényt, akkor két dolog történhet, vagy emelkedik az árfolyam, vagy csökken (nyilván stagnálhat is, de most ez nem lényeges). Ha emelkedik, ráadásul jelentősen, akkor elhisszük azt, hogy nagyon okosak vagyunk, és innentől kezdve csak nyerhetünk.

Persze lehet szerencsénk bizonyos ideig, akár viszonylag hosszú távon is, de ha csak vaktában lövöldözünk, akkor előbb utóbb fordítva sül el a pisztoly.

Második hiba: Túl sokat kereskedünk

A kezdők általában annyira lelkesek, hogy minden lehetőséget ki akarnak használni, és emiatt túl sokat kereskednek. Ami pedig ahhoz vezet, hogy alacsonyabb hozamokat érnek el, főleg ha a kereskedési költségeket is számításba vesszük.

Ez jöhet abból, hogy az első néhány kereskedésük bejön, és emiatt talán túlságosan elbízzák magukat, ezért mindenre rámennek, de előbb-utóbb be-becsúsznak rossz döntések is. Ilyenkor pedig átesnek a ló túloldalára, és már azért lépnek be egyre több pozícióba, hogy a veszteségeiket csökkentsék. Ez azonban általában szintén nem vezet sok jóra.

Harmadik hiba: Azt hisszük, a kereskedés arról szól, hogy igazunk van

Lehet ugyan jó az elképzelésünk, sőt lehet, hogy hosszútávon tényleg igazunk van, de ebből mégsem tudunk meggazdagodni. Méghozzá azért, mert a piacot sajnos nem lehet kiismerni, különösen nem kezdőként. Ugyanis nagyon sok múlik az időzítésen is. Ha túl hamar lépünk be mondjuk egy csökkenő piacra, mert azt gondoljuk, hogy eltúlzott a pánik még nagyon megégethetjük magunkat, ha nincsenek kötélből az idegeink.

Így érdemes lehet megvárni egy olyan pontot, amikor már egy támaszig, vagy ellenállásig elér az árfolyam, és az adott szint fölött vagy alatt megragad.

Negyedik hiba: A trend ellen akarunk menni

Valamennyire az előző ponthoz kapcsolódik, hogy mindig, idő előtt akarjuk eltalálni azt, hogy hol van egy árfolyamesésnek az alja, vagy egy emelkedésnek a teteje, és még idő előtt ugrunk be a pozícióba. Ez szintén nem szokott eredményre vezetni. Ha használunk veszteségvágó (stop-loss) megbízást, akkor mérsékelhetjük mínuszainkat, de jellemzően ez is hiányozni szokott a kezdők fegyverarzenáljából.

Itt is ugyanazt lehet tanácsolni, várjunk addig, amíg megerősítést kapunk elképzelésünket illetően.

Ötödik hiba: Azt nézzük, mennyi az, amit nyerhetünk egy ügyleten

Pedig igazából arra kellene figyelnünk, hogy mekkora az az összeg, amit elveszíthetünk, legalábbis a profik legelőször ezt nézik. Ugyanis, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mennyit kockáztatunk, akkor megfontoltabban tudunk felépíteni egy kereskedési stratégiát. Utóbbi is elengedhetetlenül fontos ugyanis, de erre most nem térek ki. Viszont ezzel a témával is részletesebben foglalkozunk egyébként oktatásaink alkalmával.

Például, ha arra számítunk, hogy egy részvény mondjuk, 20 százalékot emelkedhet, de vizsgálatok után, arra jutunk, hogy nagyjából ugyanekkora mínusz is összejöhet, akkor ebbe a pozícióba nem ugrunk bele. Viszont, ha bizonyos technikai, vagy fundamentális jelzések szerint a 20 százalékos emelkedés lehetősége mellé, mondjuk egy 7-10 százalékos mínusz társul, az már hozam-kockázat szempontjából kedvezőbb ügylet lehet.

Az Investornál az ügyfeleinknek segítünk abban, hogy eligazodjanak a tőzsdézés világában a már említett oktatásainkkal, illetve más hírleveleinkkel, amiben kereskedési ötleteket és más fontos tőkepiacokkal kapcsolatos információt küldünk ügyfelelinknek.