A legjobb pasik a sorozatokból

Stephen Amell
Stephen Amell
Vágólapra másolva!
Nyilván nem csak a helyes pasik miatt nézzük a tévét, de kétségkívül felbukkannak a képernyőn olyan sorozatszínészek, akikért érdemes rendszeresen a távirányító után nyúlni. Íme, egy tízes, jellegéből adódóan szubjektív lista azokról a sármos férfiakról, akikkel 2014-ben találkozhattunk.
Vágólapra másolva!

10. Nathan Fillion

Forrás: Nathan Fillion

A Castle című sorozat főszerepében látható Richard Castle regényíróként, aki a New York-i rendőrségnek segít a gyilkossági ügyek megoldásában. Magánéletében is fontosak számára a könyvek, 2007-ben egyik alapító tagja volt a Kids Need to Read nevű non-profit szervezetnek, melynek célja, hogy könyveket adományoznak azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei nem tudják azokat megvenni. Fillion kiáll amellett, hogy minden gyereknek jár a lehetőség, hogy olvashasson.

9. Mehmet Günsür

Mehmet Günsür Forrás: Mehmet Günsür/Facebook

A török színész Isztambulból származik, kezdetben pultosként dolgozott, a koktélkeverést váltotta le később modellkedére. A Szulejmán-ban Mustafa herceget alakítja, de a török széria mellett más filmekben is sorozatokban is feltűnt már. A fiatal színész három gyermek édesapja, 2006-ban vette feleségül olasz származású barátnőjét, együtt nevelik Alit, Mayat and Cloet.

8. David Boreanaz

Forrás: AFP/Getty Images/Dave Kotinsky

Első televíziós szerepében a Rém rendes család-ban tűnt fel, később a Buffy, a vámpírok réme című sorozatban láthattuk. A castingra egy véletlen folytán jutott el, épp kutyát sétáltatott, mikor a meghallgatás egyik szervezője felfigyelt rá és behívta. David gyerekkora óta rajong a hokiért, a Dr. Csont egyik epizódjában együtt hokizhatott a Los Angeles Kings jégkorongcsapat kanadai származású élő legendájával, Luc Robitaille-jel.

7. Jay Ryan

Forrás: Jay Ryan

A jóképű színész a kilencvenes évek végén Herkules és Xena mellett harcolt a képernyőn, majd több filmszerepet követően a Beauty and the Beast-ben tért vissza. Epizódról epizódra egyre több titokra derül fény, mélyebb betekintést kapunk Vincent múltjába, miközben kitűnően hozza a sebhelyes arcú, titokzatos karaktert a romantikus történetben a Smallville-ből ismert Kristin Kreuk oldalán. Jay egy interjúban elmondta, hogy sminkén két szakember négy órán át dolgozik a forgatás előtt, és egy óráig tart az eltávolítása.

6. Hugh Dancy

Hugh Dancy Forrás: Hugh Dancy

Will Graham a Hannibal-ban. A sötét és nyomasztó széria Thomas Harris regényeit dolgozza fel, a két főhős, Will Graham és Dr. Hannibal Lecter, az elismert pszichiáter megismerkedését és barátságát mutatja be. Dancy szerintünk kiválóan alakítja a mentálisan instabil, ám a nyomozások során nélkülözhetetlen profilozót, aki veszélyes gyilkosok nyomába ered. A színész 2007-ben az Este forgatása alatt ismerte meg Claire Danest, 2009 februárjában pedig bejelentették eljegyzésüket, majd össze is házadostak.

5. Nagy Zsolt

Nagy Zsolt Forrás: HBO

A Terápia első és második évadjában is feltűnik Nagy Zsolt, aki eleinte feleségével jár pszichológushoz. A párterápiával azonban nem sikerül rendbe tenni életüket, a kisiklott kapcsolatot pedig közös gyermekük, Misi is megsínyli. A színész bevallotta, nemrég a való életében történt házasságának felbomlása miatt is olyan mélypontra jutott, hogy kénytelen volt szakemberhez fordulni.

4. Ashton Kutcher

Ashton Kutcher Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Ki ne tudná, hogy Walden Schmidt szerepében tűnt fel a Két pasi - meg egy kicsi-ben, miután Charlie Sheen botrányosan távozott a sorozatból? Az amerikai színész modellként került be a köztudatba, és bár nagyon jól keresett a világmárkák bemutatásával, mindig a színészet volt az álma. Számos vígjátékban és mozifilmben feltűnt az elmúlt időben, évekig a nála tizenhat évvel idősebb Demi Moore-ral élt boldog házasságban, tavaly mondták ki a válást, miután Ashton lebukott félrelépéseivel. A színész 2014 februárjában jegyezte el Mila Kunist, aki októberben adott életet első gyermeküknek.

3. Jonny Lee Miller

Forrás: CBS

Sir Arthur Conan Doyle legendás nyomozóját a CBS krimisorozatában az 1972-es születésű színész alakítja, ő Sherlock Holmes a Sherlock és Watson-ban. A Dexter-ben is láttuk, és nyilván a Trainspting is beugrik sokaknak. A helyes színész a kilencvenes évek végén Angelina Jolie férje volt, majd 1999-es válásukat követően újra párt talált magának, jelenlegi feleségével nevelik kisfiukat.

2. Stephen Amell

Stephen Amell Forrás: Stephen Amell

A kanadai színészt egész fiatalon felfedezték, játszott többek között a Nagymenők-ben, a 90210-ben és a Vámpírnaplók-ban is feltűnt néhány rész erejéig. Színészi tehetsége mellett nyilvánvalóan sármos külseje is segítette karrierjében, főként A zöld íjász-nak köszönhetően. 2012-ben rövid együtt járás után vette feleségül párját, a szintén színész Cassandra Jeant egy vakáción, később pedig megerősítették fogadalmukat családi körben. Azóta született egy gyermekük is, aki a Mavi Alexandra Jean Amell nevet kapta.

1. Matthew Bomer

Matthew Bomer Forrás: Matthew Bomer

A nagy svindli-ben tűnt fel Neal Caffrey szerepében, leleményes, sármos műkincstolvajként. A történet szerint akkor helyezik szabadlábra, ha tapasztalatával segít az igazságszolgáltatásnak rács mögé juttatni a bűnözőket. A nőcsábász Nealt nemcsak eszméletlen észjárása, hanem gyönyörű kék szeme miatt is imádják a nők. Az amerikai színész több sorozatban és a mozivásznon is feltűnt, magánéletéről pedig annyit lehet tudni, hogy 2012 februárjában felvállalta homoszexualitását. Egy újságíróval él együtt, akivel három fiúgyermekük van, ketten közülük ikrek: az első fiuknak Matt a biológiai apja, az ikreknek pedig párja, Simon.