Kínai babérokra tör a Dunkin Donuts

Dunkin Brands napi grafikon (Nasdaq)
Vágólapra másolva!
Folytatja a nemzetközi terjeszkedést a Dunkin’ Donuts, ezúttal Kína felé veszi az irányt a gyorsétterem-lánc. Habár jelenleg mindössze 16 üzlettel rendelkeznek Kínában, a következő két évtizedben 1400 újat nyithatnak.
Vágólapra másolva!
  • A fánkjairól híres amerikai Dunkin’ Donut gyorsétterem-lánc bejelentése szerint több mintt 1400 üzletet nyithat a következő két évtizedben Kínában. Ráadásul az első üzletek már 2015 vége felé megnyithatnak.
  • A vállalat történetében ez volt a legnagyobb méretű megállapodás, amely a vállalat agresszív terjeszkedési stratégiájának része. A Dunkin' jelenleg 36 országban tevékenykedik, mintegy 11 ezer étteremmel, így a tervezett 1400 kínai étterem igen jelentős növekedést jelent az üzletek számában.
  • A Dunkin’ Donuts nemzetközi terjeszkedésének legfőbb oka a csökkenő amerikai eladások. Hétfőn egyébként a vállalat bejelentette, hogy 5 év kihagyás után Mexikóba is visszatér 100 üzlet megnyitásával.
  • A 2014-es év nem sikerült valami fényesen a részvény számára, több mint 10 százalékot esett az árfolyama, ám a kínai terjeszkedés híre talán löketet adhat az emelkedésbe lendüléshez.
Dunkin Brands napi grafikon (Nasdaq) Forrás: AmiBroker, Investor.hu