Vágólapra másolva!
Várhatóan már az idei évben saját labdarúgó-válogatottja lesz a felvidéki magyaroknak, az ehhez vezető folyamat a Felvidéki Labdarúgó Egyesület bejegyzésével már meg is kezdődött.

Varga Péter, az FLE elnöke elmondta, hogy a felvidéki magyarok leendő válogatottjának játékoskeretét a felvidéki labdarúgó-bajnokságban (FLB) szereplő csapatokból válogatják majd össze, a jogi háttérszervezete pedig az FLE lesz.

A bajnokság sportkedvelő amatőrök kezdeményezése alapján, önszervező módon jött létre két éve. A sorozatot, amelyben Dél-Szlovákia főként magyarok lakta régióinak mintegy negyven együttese vesz részt, a felvidéki magyar válogatott létrehozásának távlati céljával alakították.

"A felvidéki labdarúgó-válogatott ötletének megvalósítása mára elérhető közelségbe került, bejegyeztük a háttérszervezetet és felvettük a kapcsolatot a Független Labdarúgó Szövetségek Konföderációjával (ConIFA), ahová várhatóan hamarosan teljes jogú tagként is felvételt nyerünk" - számolt be terveikről Varga Péter hozzátéve, hogy amennyiben ez utóbbira sor kerül, a ConIFA-nak a Székelyföldi Labdarúgó Egyesület (SZLE) után még egy magyar tagja lesz.

Varga kiemelte azt is, hogy reményeik szerint a válogatott már az idén összeállhat, és első meccsét szeretné az SZLE csapatával játszani, amellyel már nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani.