Hogy kerül a középkori templomtorony a tóba?

Lago di Resia, Reschensee
Vágólapra másolva!
A furcsa nevezetesség nincs is nagyon messze Magyarországtól, csak Dél-Tirolig kell utazni érte.
Vágólapra másolva!

Reschensee, olaszul Lago di Resia egy mesterséges tó az olaszországi Dél-Tirol nyugati részén, az osztrák határtól mindössze két kilométerre, a svájcitól pedig háromra. 120 millió köbméterével ez a legnagyobb a tartományban, 6,6 négyzetkilométeres felületével pedig az Alpokban a legnagyobbnak számít az 1000 méter feletti tavak közül. Az Adige mellett a Rojenbach és a Karlinbach folyó táplálja, vizét pedig az Adige folyó ereszti le.

A tó arról híres, hogy kilóg belőle egy 14. században épült torony. Amikor a tó befagy, a torony gyalog is megközelíthető, és a legenda szerint télen még a torony harangja is hallható. A valóságban a harangot leszerelték 1950-ben, egy héttel azelőtt, hogy a templom hajóját lerombolták, és létrehozták a tavat.

Forrás: Wikimedia/Sander van der Wel

Már a múlt század húszas éveiben felmerült az ötlet, hogy ezen a területen egy 5 méter mély mesterséges tavat hozzanak létre. A Montecatini cég (most Edison Energia néven működik) azonban 1939-ben előállt egy 22 méter mély duzzasztó tervével, amely két természetes tó, a Reschensee és a Mittersee összekötésével jött volna létre.

Forrás: Origo

A terv alapján több település, köztük Graun (olaszul Curon) a víz alá került volna, ám a helyiek ellenállása és a 2. világháború miatt az 1940-ben megkezdett munkálatok leálltak. 1947-ben aztán a Montecatini 30 millió svájci frankot kapott a projekt befejezésére a svájci Elektro-Watt vállalattól, cserébe egy tízéves, szezonális áramszolgáltatásért.

Forrás: Flickr/Reisender1701

Graunnak nem volt szerencséje. A helyi tiltakozás ellenére a duzzasztógát 1950 júliusára megépült. Összesen 163 otthon és 523 hektárnyi termőföld került a víz alá. A településből egyedül a templom tornya maradt meg épségben történelmi emlékként. A tó környéke manapság kedvelt hely a biciklisek és a túrázók körében.

Forrás: Flickr/8bar bikes
Forrás: Flickr/Ludo