A jelszó-korszak vége

jelszó, számítógép, jelszópara
A tavalyi rengeteg jelszólopás azt jelzi, hogy magával a rendszerrel van probléma.
Vágólapra másolva!
A Novell közzétette a közeljövő informatikai trendjeire vonatkozó előrejelzését. Szerintük a jelszóval való azonosítás elavult technológia, és valami jobb, biztonságosabb megoldásra van szükség.
Vágólapra másolva!

Hét pontban összegezte a Novell IT-óriás a közeljövőre vonatkozó informatikai előrejelzéseit. Köztudott, hogy az informatika fejlődésével a szakértők is nehezen tartanak lépést, ezért különösen érdemes lehet odafigyelni a számítógépes óriáscég által azonosított trendekre.

A jelszavas azonosítás elavult

2014-ben számos tekintélyes vállalat háza tájáról érkezett jelszólopással kapcsolatos hír, a Dropboxtól kezdve a Google-ön át egészen a Sony-ig. Ez is azt mutatja, hogy az egyszerű felhasználónév és jelszó kombináció már nem nyújt megfelelő védelmet, és alternatív azonosítási módszerekre van szükség. Ennek következtében várhatóan egyre nagyobb teret kapnak a komolyabb védelmet nyújtó megoldások, például a biometrikus azonosítás vagy a kétfaktoros autentikáció, amely során egy tokennel vagy a mobiltelefonjára érkező titkos kóddal is azonosíthatja magát a felhasználó.

A tavalyi rengeteg jelszólopás azt jelzi, hogy magával a rendszerrel van probléma. Forrás: Thinkstock

A dolgok "személyazonossága”

Az Internet of Things, azaz a dolgok internete folyamatosan terjed, egyre több különféle eszköz kapcsolódik a világhálóra, az okos konyhai eszközöktől kezdve egészen a hordozható kütyükig. Ezzel azonban a kockázat is nő, hiszen egyre több olyan eszköz lesz, amelynek rendszerét feltörve károkat okozhatnak a hackerek.

Számítástechnika mindenhol

Az emberek egyre több, különféle eszközről kapcsolódnak a hálózatokra, privát szférájukban és munkahelyükön egyaránt. Az okostelefonok és a viselhető kütyük mára szerves részét képezik a felhasználókat körülvevő, kiterjesztett számítástechnikai környezetnek. Ez magában foglalja például a szórakoztató elektronikát, illetve a munkahelyeken és nyilvános tereken megtalálható, hálózatra csatlakoztatott, különféle képernyőket.

Ez a jelenség jelentős felügyeleti kihívások elé állítja a vállalati informatikai szakembereket, akik egyre nehezebben tudják felügyelni a felhasználók eszközeit a vállalati infrastruktúrában.

A szoftveralapú tárolási megoldások térnyerése

A szoftveralapú (software-defined) megoldások egyre több területen egyszerűsítik a feladatokat a vállalati informatika berkein belül, így a tárolás optimalizálásához is jelentős mértékben képesek hozzájárulni.

A szoftveralapú tárolási megoldások elkülönítik a tároláskezelést a fizikai tároló hardvertől, ennek köszönhetően a hardverek egyszerűen cserélhetők anélkül, hogy zavar keletkezne az alkalmazások működésében.

Így az ügyfelek rugalmasan választhatják ki a számukra optimális tároló rendszereket, és bármikor egyszerűen válthatnak, ráadásul jelentős mértékben csökkenthetik adattárolási költségeiket.

Nyílt forráskódú privátfelhő-megoldások terjedése a vállalatoknál

Az OpenStack a 2014-es év végére már kiforrott technológiának számít, amely készen áll a vállalati felhasználásra. A 2015-ös év során minden valószínűség szerint ugrásszerűen megnő a nyílt forráskódú kezdeményezésen alapuló megoldások száma a vállalatok körében.

Vállalati megoldások a felhőszolgáltatók kínálatában

A nagy felhőszolgáltatók, például az Amazon és a Google újraértelmezték az informatikai szolgáltatások nyújtásának módját. Várhatóan többen követik majd a példájukat, azaz egyre több alkalmazásgyártó kezdi el felhőszolgáltatókhoz kihelyezett formában is kínálni a szoftvereit.

A Big Data még nagyobb lesz

Az IDC további jelentős növekedést jósol a Big Data területnek a 2015-ös évre. Az elemző cég szerint a kapcsolódó szoftverekre, hardverekre és szolgáltatásokra költött összeg eléri a 125 milliárd dollárt.