Hét éve él egy óceánjárón a 86 éves néni

Mama Lee a Crystal Serenity fedélzetén táncol egy alkalmazottal 2013 karácsonyán
Vágólapra másolva!
A férje halála után döntött így, évi 45 millió forintot fizet érte, és már nem számolja az országokat.
Vágólapra másolva!

Lee Wachtstetter 86 éves floridai özvegy. Miután meghalt a férje, eladta az öt hálószobával rendelkező házát Fort Lauderdale-ben, amelyhez egy négyhektáros telek is tartozott, és beköltözött egy luxus óceánjáróra. Mama Lee, ahogy a nénit mindenki ismeri a Crystal Serenity fedélzetén, immár közel hét éve lakik a hajón, amely 1070 utast képes szállítani 655 fős személyzettel.

„A férjem vezetett be a hajózásba" – idézte fel emlékeit a nő a USA Todaynek. „Mason bankár és ingatlanértékelő volt, és megtanított a hajózás szeretetére. Ötvenévnyi házasságunk alatt 89 úton vettünk részt. Én még százzal többet és 15 világkörülit" – mondta a lapnak.

A Crystal Serenity a franciaországi Saint-Nazaire-ben Forrás: AFP/Frank Perry

Hogy ez hány országnak felel meg, azt Mama Lee már nem tudta megmondani. „Száz után már nem számoltam. Mondjuk azt, hogy mindegyikben jártam már, amelyiknek van kikötője." A legjobban mindenesetre az ázsiai országok tetszettek neki, mivel annyira különböznek Amerikától.

Isztambul a kedvence

Manapság már ritkán száll le a fedélzetről, ha kiköt a hajó valahol, hiszen valószínűleg már többször is járt azon a helyen. „Amikor mindenki partra száll, akkor olyan csönd van, és szinte az egész hajó egyedül az enyém" – mesélte. Egy kivétel van, Isztambul, mert a Nagy Bazárnak nem tud ellenállni. Csak a kabinja mérete miatt kell óvatosnak lennie a vásárlással.

Az óceánjáró Sydneyben Forrás: AFP/Greg Wood

A leginkább a családja hiányzik neki. Három fiával és hét unokájával laptopon tartja a kapcsolatot. Minden nap hall valamelyikőjükről, és ha megállnak Miamiban – tavaly ez ötször fordult elő -, akkor meglátogatja őket.

Ne hagyd abba a hajózást!

„Egy nappal azelőtt, hogy a férjem meghalt rákban 1997-ben, azt mondta nekem: Ne hagyd abba a hajózást! Itt vagyok hát, hogy egy stresszmentes, meseszerű életet éljek" – nyilatkozta boldogan a néni, akinek az egyik hobbija a horgolás. Erre más utasokat is megtanít, az érte kapott pénzt pedig a személyzetnek adja, akik már szinte családtagként kezelik őt.

A Crystal Serenity Bordeaux kikötőjében Forrás: AFP/Michel Gangne

Ez az életforma persze nem olcsó Saját becslése szerint idén 164 ezer dollárba (45 millió forint) kerül neki a Serenity fedélzetén lakni. Ez magában foglalja az egyágyas kabinját a hetedik szinten, a szokásos és a különleges étkezéseket az italokkal, a szórakoztató programokat, például az esti táncpartnert, amely a Serenity egyik fő vonzereje az egyedülálló utasok körében. Előző hajóját, a Holland Americát is azért hagyta ott három év után, mert ott megszűnt a táncpartneri szolgáltatás. Mama Lee most is minden nap több órát táncolt vacsora után, az alábbi videó 2013 karácsonyán készült az egyik alkalmazottal.

Nem ő az egyetlen amúgy, aki hajóra költözik nyugdíjas korában. A Telegraph kiszámolta, hogy - ha nem is ilyen luxuskabint bérelve - egy pár hetes útra kevesebbet kell költeni, mint Nagy-Britanniában bérelni egy lakást, és fizetni a napi költségeket. Ráadásul az óceánjárón kiszolgálják az embert, és új barátokkal lehet megismerkedni. A hajón élés korlátja viszont, hogy csak korlátozott egészségügyi ellátás áll rendelkezésre, ami szükség esetén probléma lehet.