Vágólapra másolva!
Michel Platini arra buzdította az Orosz Labdarúgó Szövetséget, hogy fizesse ki Fabio Capello szövetségi kapitány járandóságát, amellyel hónapok óta tartozik neki.

"Capello soha nem tett panaszt, de úgy vélem, nem korrekt, hogy az orosz szövetség nem fizet. Rossz fényt vet az orosz futballra a 2018-as világbajnokság előtt" - hangoztatta az európai szövetség francia elnöke egy moszkvai sajtótájékoztatón.

Nyikolaj Tolsztihnak, az orosz labdarúgás első számú vezetőjének akár a pozíciójába is kerülhet a hónapok óta tartó hitegetés. Az orosz munkaügyi hivatal hétfőben határozta meg a fizetési határidőt, de a hét első napján mégsem történt meg az átutalás. Tolsztih kedden úgy nyilatkozott, hogy az orosz szövetséghez megérkezett a nemzetközi futballt irányító FIFA-tól a vb-szereplésért járó támogatás, egyúttal azonban jelezte: ebből a Capello felé fennálló - több mint hét hónapos - tartozás teljes összegének rendezésére nem futja.

Az oroszok 2012-ben szerződtették Capellót a válogatott élére, majd 2014-ben megerősítették posztján. Capellónak - aki az orosz előtt az angol válogatott szövetségi kapitánya volt - éves fizetése becslések szerint 7-8 millió euró. Novemberben derült ki, hogy több hónapja nem kapja meg a járandóságát, s akkor a szövetség jelezte, nincsen abban a helyzetben, hogy eleget tegyen kötelezettségének, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs pénze.

A futballszövetség pénzügyi helyzete már csak azért is aggasztó, mert Oroszország 2018-ban világbajnokságot rendez.