Asterix teremtője is segít a meggyilkolt rajzolók családján

alberto uderzo asterix rajzolója
Vágólapra másolva!
Eredeti rajzával segíti a Charlie Hebdo meggyilkolt munkatársainak családját Alberto Uderzo, Asterix alkotója, a francia képregény legendás mestere. Árverésre kínálja fel a rajzot, több százezer euróra számítanak.
Vágólapra másolva!

Nagy értékű felajánlással segít a Charlie Hebdo francia szatirikus lap terrortámadásban meggyilkolt karikaturistáinak és más munkatársainak családján Albert Uderzo, a francia képregény egyik doyenje, az Astérix című világhírű képregénysorozat atyja.

A 87 éves művész a hozzátartozók javára árverezteti el egy eredeti rajzát, amely a 18. Astérix-albumhoz (Astérix és Cézár babérjai) készült az 1970-es évek elején. Ezt a párizsi Maghen Galéria jelentette be kedden.

Uderzo Asterixet rajzol 2013-ban Forrás: AFP/Joel Saget

Az aukciót március 14-én tartják, és 150-200 ezer euró (46-62 millió forint) bevételt remélnek. Az árverésen az olasz származású rajzoló személyesen a vevőnek dedikálja majd a grafikát.

Uderzo már két nappal a január 7-i terrortámadás után szolidaritásáról biztosította a szatirikus hetilapot. A Charlie Hebdo elleni iszlamista merényletben 12 ember, köztük a hetilap nyolc munkatársa vesztette életét.