Budapesten forog Elton John sorozata

Elton John és David Furnish
Vágólapra másolva!
Budapesten forgatja az HBO a Virtuoso pilotját, amelyet Elton John közösen készít a True Blood - Inni és élni hagyni alkotójával, Alan Ball-lal. 
Vágólapra másolva!

A HBO megrendelte a Virtuoso pilotját, amelynek elkészítését Alan Ballra és Elton Johnra bízta, de a megvalósításban a zenész házastársa, David Furnish is közreműködik. A reménybeli széria pár csodagyereket mutat be, akik a tizennyolcadik századi Európa minden részéből Ausztriában gyűlnek össze, hogy az ottani zeneakadémia növendékei lehessenek.

A főszereplő Peter Macdissi lesz, akit Ball korábbi sorozataiból, a Sírhant művek-ből és a True Blood-ból is ismerhetnek a nézők, a tanítványokat pedig olyanok alakítják, mint Alex Lawther, Francois Civil, Nico Mirallegro, Lindsay Farris és Iva Babic. A Variety szerint a pilotot Budapesten forgatja tavasszal az HBO.

Elton John és partnere beszállnak a sorozatgyártásba Forrás: AFP/Frederic J. Brown