Tényleg eshet még tovább az olajár?

Vágólapra másolva!
Irdatlanul nagyot esett az olajár nyár óta (több, mint feleződött), az 50 dolláros szint alatt pedig egyre több  a kérdés azzal kapcsolatban, hogy vajon meddig esik még az árfolyam. A választ természetesen nem tudom, mindenesetre van elképzelésem róla. 
Vágólapra másolva!

Bár sokszor ódzkodom belesimulni a piaci várakozások közé, az olajpiaccal kapcsolatban most mégis ezt teszem. Több elemzőháztól is azt olvastam nemrég (és közülük a Goldman bír talán a legkarakteresebb véleménnyel), hogy az idei évben várhatóan tartósan alacsonyan ragad az olajár (éves átlagban a mostani szinteket láthatjuk). Mindezt úgy, hogy a következő pár hónapban akár 40 dollár alá is benézhet az árfolyam, ahonnan a második félévben indulhat majd meg a felfele korrekció.

A WTI árfolyama Forrás: Tradingview, Investor.hu

Mégis hogyan lehet ez? Rövid távon Amerikában a kitermelés várhatóan csak tovább nő a palaolajtermelőknek hála (a készletek már így is 1982-es magasságban vannak), és bár a 45 dolláros olajár a drágán termelőknek már fáj, azért egyelőre aki tud, az próbálja minél inkább húzni a fájdalmas üzembezárásokat. 40 dollártól lefele viszont már egyre több mezőn válik veszteségessé akár a napi kitermelés is, vagyis ha huzamosabban ott maradna az olajár, az valószínűleg felgyorsíthatná a szükséges piactisztulást. Ha tehát a szaúdiak nem kezdik el csökkenteni kitermelésüket (aminek egyelőre semmi jele), az olajár még hónapokon keresztül nyomott szinteken maradhat.

A jellemzően sokkal rövidebb kimerülési idővel bíró palaolaj termelők azonban idővel kifutnak a piacról, a helyükre pedig nem jönnek be újabb beruházások (a nagy olajcégek sorra jelentik be a több milliárd dolláros beruházás csökkentéseiket), így év végére könnyen hihető az olajpiac stabilizálódása. Nem véletlen talán, hogy a távolabbi határidőkre, például a decemberire még mindig 55 dollárnál járnak a jegyzések. A pénteki 8 százalékos olajár szárnyalás és az olajkutak gyors fogyásárl szóló jelentés azonban mintha azt üzente volna, hogy talán már ennél hamarabb, és a korábban vártnál gyorsabban is elindulhat ez a folyamat. Majd meglátjuk.

Összességében tehát, bár az olajár már sokat esett, egyelőre nem kell sietni a vételi pozíciók nyitásával. Egy ilyen nagy zuhanás után időbe telik majd, amíg egy erős bázist kiépít az árfolyam, dupla aljakkal, fordított fejvállakkal és számos más fordulós technikai alakzattal, így lemaradni szerintem senki sem fog az emelkedő hullámról. Addig viszont talán jobb nem megkockáztatni azt, hogy rossz esetben végig kelljen néznünk 35 vagy akár 30 dolláros mélységeket is, ami bizony a mostani szintekről még akár 40 százalékos zuhanást is jelenthetnek. Akadálya ugyanis nincs annak, hogy rövid távon akár ilyen extrém mozgások is kibontakozzanak.

Ez nem azt jelenti persze, hogy ne emelkedhetne mondjuk hirtelen 50 vagy 55 dollárra az árfolyam, a péntekihez hasonló shortzárások ilyet bármikor képesek lehetnek előidézni. Viszont ha ilyenre sor is kerül, onnan véleményem szerint még egyszer, vagy akár többször is tesztelni fogja a korábban elért aljakat az árfolyam.

Egy dolgot ugyanis ne felejtsünk el. A nagy medvepiacok jellemzően a befektetők teljes kiábrándultságával érnek véget, és bár biztosak nem lehetünk benne, az olajpiacon valószínűleg még nem jött el ez a pont. Majd talán akkor, ha már a legnépszerűbb amerikai olaj ETF-ből is elkezdik kivonni a tőkét azok, akik az olajár pattanását remélve az elmúlt hónapokban folyamatosan vásárolták az ETF-et.

Forrás: Investor.hu