Ilyen lesz Patricia Arquette az új Helyszínelők-sorozatban

Patricia Arquette
Vágólapra másolva!
A médiumként is ismert színésznő akcióba lendül. Előzetes!
Vágólapra másolva!

A CSI: Cyber március 4-én rajtol az USA-ban, és elnézve a Helyszínelők és klónjai hazai nézettségi sikereit, vélhetően itthon is képernyőre kerül még idén a kiberbűnözéssel foglalkozó krimi.

A főszereplő Patricia Arquette, aki a közelmúltban kapott Golden Globe-díjat a Sráckor miatt. 2005 után jó pár évig A Médium című, itthon is sokat vetített sorozat főszereplője volt (Emmy-díjat is kapott), de számos filmben is láthattuk. Alább egy előzetes az új sorozathoz.