Oláh Ibolya és volt együttese egészen más emlékeket őriz

Oláh Ibolya, énekesnő
Oláh Ibolya énekesnő - interjú
Vágólapra másolva!
A napokban Oláh Ibolya interjút adott az Origónak, ebben – többek közt – arról számolt be, hogy szinte véletlenül tudta meg, hogy vége a Karmapirin nevű csapattal való közös munkájának. Mint minden szakításnak, válásnak, ennek a sztorinak is két oldala van.
Vágólapra másolva!

Az Oláh Ibolya-interjú után megkereste az Origót a Karmapirin nevű formáció, amellyel együtt zenélt az egykori megasztáros. Ők a „a rajongókon keresztül tudtam meg, hogy ennek a közös munkának vége" mondat olvastán döntöttek úgy, hogy leírják, szerintük hogyan is történt a szakítás.

A zenekart a nyíregyházi Hétfő Este Blues Band szerzői alapították. A 20 éve együtt alkotó szerzők - 2 lemezzel és több, mint 50 dallal a hátuk mögött – 2012-ben úgy döntöttek, hogy az 1985 óta működő formációtól elbúcsúznak. Az első énekesnőjük külföldre költözése miatt 2013 augusztusában megkeresték Oláh Ibolyát, aki a dalok meghallgatása után úgy döntött, hogy elvállalja a közös munkát.

A zenekar másképp emlékszik

A kezdetekkor abban állapodtak meg, hogy az együttműködést egy évre tervezik, utána leülnek megbeszélni a jövőt. „Rendkívüli büszkeséggel töltött el bennünket, hogy Oláh Ibolyával, a fantasztikus énekesnővel dolgozhatunk. Emlékszünk, már rögtön az első közös próbánkon úgy muzsikáltunk, mintha mindig együtt nyomtuk volna. Alig egy hónap alatt színpadra varázsoltuk a koncertműsort, a kezdeti időszakban szeretet vonta be az együtt eltöltött időt. Rövid idő alatt hat dalt rögzítettünk, két koncertműsort raktunk össze, melyet mindenhol nagy érdeklődés és siker mellett mutattunk be" - írják.

Fagyos lett a hangulat

2014 májusában azonban valami történt. „Az addigi hangulat egyik napról a másikra elromlott, a köztünk meglévő kommunikáció megszakadt. 2014. június elején a Magyar Rádió büféjében, az MR2 Akusztik felvétele során már Ibolya és a zenekar külön asztalnál ült. Annak ellenére, hogy a felvételek fagyos hangulatban készültek, a végeredmény nagyon kellemes lett" - emlékeztek.

Oláh Ibolya új utakon Fotó: Polyák Attila - Origo

A hidegzuhany 2014. június 14-én érte a Karmapirint, ekkor, egy koncert után Ibolya összehívta a zenekart és közölte, hogy a jövőben nem kíván többet velük dolgozni. Kérte, hogy keressenek helyette egy új énekesnőt. „Döntését azzal indokolta, hogy nem érzi azt, hogy mi egy csapat lennénk. A zenekar tagjai leforrázva fogadták a döntést, hiszen nem értettük azt. Nem vagyunk csapat? Akkor már 20 éve dolgoztunk együtt, jóban, rosszban. A nyárra fontos koncertek voltak lekötve, új dalokon dolgoztunk, egyszerűen nem tudtuk, hogyan folytatjuk tovább ezek után" – kesergett a zenekar.

Az együttes ekkor egy levelet írt Oláh Ibolyának, akinek menedzsere egy június 18-i e-mailben ismertette velnk azokat a feltételeket, amelyek mellett a nyárra lekötött koncerteket elvállalja. „Ez a levél olyan feltételeket tartalmazott, amik nehéz helyzetbe hoztak minket, hiszen a koncertek anyagi kondíciói ezeket nem engedték meg. A feltételeket kényszerűségből elfogadtuk ugyan, de egy zenekari megbeszélés során úgy döntöttünk, hogy új énekesnőt keresünk. A választásunk a Megasztár 6. szériájának döntősére, Szakos Andreára esett. A tiszavasvári lány akkor költözött újra haza, a közelsége megkönnyítette a közös munkát. Egy hónap leforgása alatt összeraktunk Andival egy ütős műsort, átszerveztük a koncerteket, majd 2014. július 14-én Ibolyával és a rajongóinkkal közöltük a kényszerű döntésünket" – írta a csapat.

Egy másik megasztáros lány jött

A zenekar azóta Szakos Andreával dolgozik, számos koncerten vannak túl, január 22-én vetítette az M2 az A38 hajón készült koncertfilmüket, jelenleg is a lemezünkön dolgoznak. Utolsó levelükben ezt írták Oláh Ibolyának: „Fájó szívvel, de szeretnénk elbúcsúzni tőled. A függőben lévő dolgainkat természetesen barátsággal és tisztességesen elrendezzük. Nincs harag bennünk, ezt szeretnénk, ha tudnád! Büszkén fogunk mesélni arról a csaknem egy évről, amikor Magyarország egyik legjobb énekesével dolgozhattunk! Tomasószky Zoltán / Nagy Péter / Papp Levente / Zombor Szabolcs."

Itt elolvashatja, hogy látja a szakítást Oláh Ibolya.