Felújítják Sanghaj híres zsidó negyedét

Sanghaj zsidó negyed
Sanghaj régi zsidó negyede
Vágólapra másolva!
A legendás sanghaji zsidónegyed több történelmi épületét is felújítják, a kelet-kínai metropolisz az UNESCO Világemlékezet programjába is felvetetné menekült zsidókat érintő gyűjteményét.
Vágólapra másolva!

Sanghajba az 1930-as és 1940-es években mintegy 20 ezer európai zsidó menekült a világháborús üldöztetés elől. A kínai hatóságok hontalan menekültként tartották nyilván őket, és mint ilyenek a város északkeleti, nekik kijelölt, Tilancsiao részében kaptak helyet. Emlékükre a város 2007-ben nyitotta meg a zsidó menekültek múzeumát, amelynek falát a magyar Komor Pálnak emléket állító tábla gazdagítja, azóta pedig számos történelmi épület helyreállításáról is döntés született.

A Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeuma Forrás: Flickr/Bernhard Wintersperger

A héten bejelentett tervek szerint a menekültek életében fontos szerepet játszó helyeket felújítják a jövőben, így például az étel és ruházati cikkek rászorulókhoz való eljuttatását, a menekültek mindennapi életét segítő elosztó központot vagy a társadalmi élet központjaként szolgáló kávézót. Utóbbi 1939-ben nyitott és a Wiener Cafe Restaurant nevet viselte, egykoron a zsidó menekültek múzeumának mai épületével szemben állt. A háromemeletes, kőből és fából épült, kínai és nyugati építészeti motívumokat vegyítő épületet eredeti formájában építik fel újra, azt ugyanis 2009-ben a metró építése miatt lebontották. A Wiener Cafe földszintje kávézóként, felső szintjei múzeumként fognak szolgálni.

Épületek a sanghaji zsidó negyedben Forrás: Flickr/Cory Doctorow

Ugyancsak felújítják az 1977 és 1979 között Jimmy Carter amerikai elnök pénzügyminisztereként szolgáló Werner Michael Blumenthal családjának egykori lakóházát - áll a tervekben. Sanghaj városa a zsidó menekültek örökségét az Egyesült Nemzetek Szövetségének Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Világemlékezet programjába is felvetetni kívánja. Szakértők bevonásával már egybe is gyűjtötték a menekültek listáját, fennmaradt, adatbázisokat, irodalmi, kép- és hanganyagokat - közölte Hongkou kerület vezetése.

A Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeuma és az Ohel Mojse Zsinagóga Forrás: Flickr/Harvey Barrison
Sanghaj régi zsidó negyede Forrás: Flickr/jo.sau
Helyiek játszanak a régi sanghaji zsidó negyedben Forrás: AFP/Peter Parks