Van valami jó film a moziban?

Van valami jó film a moziban?
Vágólapra másolva!
Itt a hétvége, ismét összeírtuk azokat a filmeket, amelyekért szerintünk érdemes elbattyogni a moziba. Előljáróban annyit mondanánk: a dobos filmet ki ne hagyja! 
Vágólapra másolva!

Whiplash

Megérkezett a magyar mozikba az Oscar-díjra esélyes amerikai filmek legjobbika. A Kódjátszma és A mindenség elméleté-n meghatódik az ember, a Birdman elkápráztat a vágásnélkülinek tűnő fényképezésével, a Whiplash azonban ennél is többet ad. Szédületesen intenzív utazásra visz, amely során konkrétan le lehet izzadni. A srác (Miles Teller) a legjobb jazzdobos akar lenni, a szadista tanár (JK Simmoms) pedig a legdurvább módszerektől sem riad vissza, csak hogy kihozza tanítványaiból a zsenit. Kettejük küzdelme egy thriller hatásmechanizmusát követve bontakozik ki, és jut el a csúcspontig, amikor már csak a zene számít.

- - -

Esélylesők (Il capitale umano)

Először is felejtsük el a filmhez egyáltalán nem illő magyar címet, sokkal komolyabb és maradandóbb alkotás az Esélylesők annál, mint amit a címe sugall. Paolo Virzi már több filmjében is bizonyította (Előtted az élet, Caterina a városba megy), hogy az olasz társadalom minden rezdülését ismeri, és erről szórakoztató módon képes mesélni. Most a Magnóliá-hoz hasonlóan sok karakter között ugrál, és közben mindig újabb és újabb megvilágítást kapnak emberek, akikről már azt hittük, hogy kiismertük őket. Végig izgalomban tart és leköt, míg végül eljutunk odáig, hogy ki okozta és miért történt az a film eleji, titokzatos autóbaleset. Hátra lehet dőlni: Olaszországban sem egyszerű az élet.

- - -

Foxcatcher

A tavalyi cannes-i filmfesztivál óta várjuk, hogy végre nálunk is bemutassák ezt a három kifogástalan alakítással megspékelt, bivalyerős drámában utazó sportfilmet. A Foxcather egy birkózó testvérpár és egy zavart elméjű milliárdos tragédiával végződő kapcsolatát meséli el, úgy, hogy közben végig a markában tartja a nézőt. Channing Tatumnak karfiolfüle van, de még így is a sasorrú Steve Carell a fő látványosság, aki egy anyja által elnyomott, fantazmagóriákat kergető férfit alakít. Nem sokon múlott, hogy erről a filmről szóljon az idei Oscar-gála.

- - -

Kódjátszma (The Imitation Game)

Hihetetlen, de igaz történet Alan Turing matematikusról, aki megalkotta a számítógép ősét és az Enigma-kód feltörésével évekkel lerövidítette a második világháborút. Mégsem kapta meg a hősöknek kijáró tiszteletet, ellenben a homoszexualitása miatt elítélték az ötvenes években. Tragikus élete Benedict Cumberbatch maximálisan elkötelezett és hiteles alakítása segítségével elevenedik meg, munkatársát és menyasszonyát Keira Knightley játssza. Oscar-díjra kalibrált megható dráma, de az igényes, profin kivitelezett fajtából.

- - -

A mindenség elmélete (The Theory of Everything)

Ez is Oscar-mintafilm, ezúttal Stephen Hawking életéről, de ahogy a Kódjátszma esetében, úgy ezzel sincs baj, mert kategóriáján belül pompásan eltalálta az arányokat. A mindenség elmélete egy klasszikus ívű, lágybarna és aranyfényű film, melyben minden esztétikus és biztonságos: még a betegség, a leépülés, a szex és a szívfájdalom is. Szinte csak érinti Hawking tudományos elméleteit, helyette a feleség, a család és a szerelem kap nagy szerepet. Mindkét főszerepet játszó színész csodálatos, Eddie Redmayne-t és Felicity Jonest egyaránt Oscarra jelölték.

- - -

Eszeveszett mesék (Relatos salvajes)

Amikor beint neked egy köcsög másik autós, amikor agyonszívatnak a parkolási bírsággal, amikor kiderül, hogy életed párja megcsalt, hogy reagálnál legszívesebben? Szabadjára engednéd a benned lapuló állatot? Az argentin Damián Szifrón komédiájában mindenki azt teszi, fergetegesen megdöbbentő eredményekkel. A film több szinten működik; egyrészt hitetlenkedve hahotázzuk végig a durvábbnál-durvább fordulatokat, másrészt elgondolkodunk azon, hogy miért és hogyan maradhatunk a legképtelenebb helyzetben is civilizált emberek.

- - -

Birdman - Avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Michael Keatonra már régóta ráfért egy jó szerep, és ezt most hatványozottan megkapta. Egy hozzá hasonló karrierpályát leírt színészt alakít, aki vissza akar térni a rivaldafénybe, de az önbizalomhiány és a paranoia eluralkodik rajta, és a tudatalattijából mind gyakrabban tör elő az általa sokszor eljátszott Birdman nevű szuperhős. A színészek mellett ez a bravúros technikai megoldások filmje, a vágásokat elrejtették, és olyan az egész, mintha egész végig ott loholnánk Keaton, Norton, Stone, Watts és a többiek mögött a színház szűk folyosóin. Hatásvadász, de különlegessége miatt nagy hiba lenne kihagyni.

- - -

20 000 nap a Földön (20,000 Days On Earth)

Lehet, hogy ez egy modoros, szépen fényképezett, önimádó film, de ez most nem számít, mivel Nick Cave-ről szól, vele tölthetünk el egy napot. Az egész film legizgalmasabb kérdése, hogy amit látunk, abból mennyi a valóság és mennyi a kitaláció? Tényleg így él a könnyűzene egyik nagy ikonja, vagy csak játszik velünk? a film legjobb pillanataiban maga Cave mutogat fotókat és mesél a múltról, az egyik koncertről, ahol egy rajongó lehúgyozta a zenekart. Rocktörténelem ez, a lehető legjobb forrásból.

---

Hős6os (Big Hero 6)

Legújabb animációs filmjével a kiskamaszok képzeletét célozta meg a Disney. Akinél ilyen korú fiú van a családban, az tegyen meg neki egy szívességet, és vigye el a Hős6os-ra. Ez a mese ugyanis a mostanság őrülten divatos szuperhősfilmeknek a gyerekváltozata. Van egy 13 éves zseni fiú, négy tudós haverja és egy fehér duci robot. Ők válnak szuperhőssé, és szállnak szembe a Joker-álarcos főgonosszal. Nem sikerült olyan jól, mint a Jégvarázs, ahhoz nincs benne elég egyediség, de így is simán élvezhető, a Tokió és San Francisco jellegzetességeit ötvöző, elképzelt helyszínt nagyon elkapták.

---

Büszkeség és bányászélet (Pride)

Már meg is van az újév első meglepetésfilmje. A Büszkeség és bányászélet Nagy-Britanniából jött, felemelő és szórakoztató módon mesél az elfogadásról és egy történelmi helyzetről, melyben bányászok és melegek jöttek össze, hogy segítsék egymást. Kritikusunk két órán keresztül vigyorgott és nyelte a könnyeit. Imádta a vicces korrajzot és meghatódott az előítéletek lerombolásának könnyed hangon elmesélt, igaz történetétől.

---

Paddington

Lehet akárhány éves, a film főszerepében látható mackó az ujja köré fogja csavarni, annyira elbűvölő jelenség a legsötétebb Peruból Londonba költöző szőrmés állat. A poénok sokrétűek, a fürdőszoba tönkrételétől kezdve az angolok csökött gyarmatosító logikáján át a dacos kamaszlétig mindenből kedves viccet csinál, és még a Mission: Impossible-t is frappánsan megidézi. Garantált a hosszan tartó, sugárzó jókedv utána. Együtt láttam az első osztályos unokahúgommal, azóta már a könyvet bújjuk közösen.

- - -

Swing

Ez egy balatoni haknis, különböző életkorú nők érvényesüléséről szóló zenés-érzelmes vígjáték, azonban az is nyugodtan üljön be rá, akit ez a leírás hidegen hagy, ugyanis ezt a közönségfilmet annyira jól eltalálták, hogy bárkit képes elszórakoztatni. Ezt bizonyítja a nyolcvanezret meghaladó nézőszám is. A sok színésznő közül, ha egyet lehet, akkor a letűnt dívát alakító Törőcsik Marit kell kiemelni - minden egyes szava és mozdulata mágikus erővel bír.

+ + +

A Foxcatcher-ről, a Hős6os-ról, a 20 000 nap a földön-ről és a Büszkeség és Bányászélet-ről szóló bekezdéseket Bujdosó Bori, Dömötör Ági és Mesterházy Lili kritikái inspirálták.