Vágólapra másolva!
Marokkó döbbenten fogadta, hogy nem vehet részt a 2017-es és a 2019-es labdarúgó Afrika-kupán amiatt, mert visszalépett az idei torna megrendezésétől.

A marokkói szövetség szerdán közölte, hogy meglepetten fogadta és egyben visszautasítja a kontinentális szövetség (CAF) büntetését, amely "ártalmas a sportra nézve és szabálytalan is".

A CAF pénteken úgy foglalt állást: nem fogadja el, hogy a marokkói szövetség vis maiorra, azaz kényszerítő körülményre, elháríthatatlan akadályra hivatkozott. Az idei torna eredeti házigazdája a nyugat-afrikai ebolajárvány miatt előbb halasztást kért, majd november elején lemondta a rendezést. Három nappal később a CAF kizárta Marokkót az ez évi tornáról, egyúttal jelezte, hogy további büntetésre számíthat.

A CAF a következő két Afrika-kupára vonatkozó eltiltás mellett egymillió dolláros (267 millió forint) bírságot is kiszabott a marokkóiakra, akiktől emellett kilencmillió dolláros kártérítést is követel.

A vasárnap zárult Afrika-kupa rendezési jogát novemberben Egyenlítői-Guinea nyerte el.