Vágólapra másolva!
A Holland Labdarúgó Szövetség három pont levonásával büntette meg szerdán a Twentét, mert a csőd közelében álló klub nem tudta rendezni pénzügyeit.

Az enschedei egyesületnek másodszorra sem sikerült teljesítenie azokat a célokat, amelyeket a KNVB határozott meg a helyzet stabilizálódásának érdekében, és a szövetség a korábbi figyelmeztetés után ezúttal szankcionálta is az intézkedések elmaradását. A Twente közölte, hogy nem fellebbez az ítélet ellen.

A csapat 25 forduló után 35 ponttal nyolcadik volt a bajnoki tabellán, de a büntetés miatt egy hellyel hátrébb csúszik.

A Twente nemrégiben még a holland bajnokság meghatározó csapatának számított, 2010-ben bajnokok lettek, 2011-ben pedig megszerezték a Holland Kupát és a holland Szuperkupát is.