11 fontos hír délután a tőzsdéről

Vágólapra másolva!
Rendkívül erős NFP-adat jött délután az USA-ból, amire a dollár is látványos erősödésbe kezdett. A magyar piac a hét utolsó kereskedési napján jól tartja magát, az OTP 3,6 százalékos pluszban található a gyorsjelentése után.
Vágólapra másolva!
  • Nagyon erős munkaerőpiaci adat jött ma az USA-ból, 295 ezer fős bővülést mutatott a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának változása februárban. Eközben az elemzők csak 235 ezer főre számítottak, ami a munkaerő-piac remek állapotáról árulkodik. A munkanélküliségi ráta 5,6 százalék helyett 5,5 százalékra csökkent.
  • A dollár jelentős erősödésbe kezdett az euróval szemben a hírekre, 1,09 alatt járnak már a jegyzések. Az USDHUF így már 280 felett jár, még úgy is, hogy az EURHUF 303,5 közelében is járt. Az aranyat szintén megütötték az erős dollár miatt, egészen 1 175 dollárig csökkent a nemesfém árfolyama.
  • Az amerikai piacokon enyhe mínuszokkal kezdődött meg a kereskedés. Ebben főleg a bérnyomás valószínűségének növekedése, és az erősödő dollár miatt az árbevételre gyakorolt negatív hatásnak lehet szerepe, noha a mai adat a gazdaság jó teljesítményéről is árulkodik, ami a cégeknek is kedvező hír.
  • Az európai piacokon ma is pozitív a hangulat, csak az angol FTSE100 mutat 0,4 százalékos mínuszt, de ezzel együtt is 0,1-0,7 százalék között szóródnak a pluszok. A DAX ezzel újabb történelmi csúcsot döntött, és a 11 500 pont feletti szinteket is stabilan tartja. Az euró relatív gyengülése segítheti leginkább a kontinens papírjait.
  • A magyar papírok még így is felülteljesítik az európai börzéket, a BUX 1,8 százalékos emelkedést mutat. Az OTP a gyorsjelentése után 3,6 százalékot tud erősödni, amivel már a 4 300 forintos szint felett jár. A blue-chipek közül csak a Magyar Telekom nem tud emelkedni, egyelőre azonban a 400 forintos szint túl nagy falatnak bizonyul.
  • 99,1 százalékra emelkedett a Mol részesedése a TVK-ban, így eredményes volt a nyilvános vételi ajánlat. A Mol még január 13-án jelentette be, hogy részvényenként 4 984 forintért vásárolná meg a TVK addig nem birtokolt részvényeit.
  • 23,4 százalékos pluszban van ma a Thomas Cook (London: TCG) árfolyama, miután a Fosun 91,9 millió fontért 5 százalékos részesedést vásárolt a cégben, de akár 10 százalékra is növelhetik a részesedést. Az utazási iroda árfolyama ezzel 2013 óta nem látott napon belüli ugrást produkál, így pedig a 200 napos mozgóátlagot is látványosan áttörte.
  • Bekerülhet az Apple (Nasdaq: AAPL) a Dow Jones indexbe, írja a Wall Street Journal ügyhöz közeli forrásokra hivatkozva. Az információk szerint az AT&T (NYSE: T) helyére kerülne be a világ legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező cége. Az Apple 1,8 százalékos pluszban van, míg az AT&T 1,4 százalékos mínuszban.
  • 2,8 százalékos mínuszban a Staples (Nasdaq: SPLS), holott a vártnál egy centtel nagyobb, 31 centes EPS-t tett közzé az irodai berendezéseket árusító cég. Árbevétel soron ugyanakkor nem teljesített jól a vállalat, az erősödő dollár miatt csak 5,67 milliárd dollárt értek el (várt: 5,76 milliárd).
  • Közel van a Commerzbank (Xetra: DBK) a megállapodáshoz az amerikai hatóságokkal, írja a Bloomberg ügyhöz közeli forrásokra hivatkozva. A német bank így 1,4 milliárd eurós kártérítést fizethet, ami elemzők szerint azért nem számít kis összegnek. A bizonytalanság csökkenése mellett is csak stagnálást mutat ma az árfolyam.
  • Jövő hét hétfőtől fél 3-kor nyitnak majd az amerikai piacok a megszokott fél 4-es időpont helyett. Ez három hétig tart majd, utána a magyar óraátállítás miatt visszaáll a régi rend.