Vágólapra másolva!
Itt a tavasz, csicseregnek a madarak, de rosszul teszi, ha nem szakít időt mozizásra a hétvégén, ugyanis már megint tele vagyunk klassz filmekkel. Nem tud dönteni, hogy melyikre üljön be? Segítünk a választásban!Forrás: Moképmiddle 
Vágólapra másolva!

Chappie (2014)

Az elálló fülű Chappie lesz a világ első érző és gondolkodó robotja. Előzetesen egy újabb Rövidzárlat-ra vagy egy komoly, forradalmi lelkületű, akciódús sci-fire lehetett számítani, Neill Blomkamp rendező azonban mindannyiunkat átvert. Szélsőséges műfaj- és hangulatváltásaival állandó zavarban tartja a nézőt, és egy idő után már az sem érdekli, hogy követhető legyen a történet. Zseniális baromsággá alakul át a film, amit az is jól jellemez, hogy a Die Antwoord rave-rap duó tagjai játsszák Chappie szüleit. Óvatosan közelítsék meg, a többséget idegesíteni fogja, lesz viszont egy kisebbség, akit teljesen fel fog villanyozni ez az értelmetlenségben és káoszban elmerülő sci-fi.

---

Csajkor (Bande de filles, 2014)

A francia Csajkor bravúrosan oldja meg a maga elé állított nehéz feladatot: a bevándorlók sokrétű társadalmi problémáit egy 16 éves kamaszlány személyes történetével teszi átélhetővé. Marieme egy párizsi külvárosban él, anyja takarítónő, bátyja egy agresszív suttyó. Kilátástalan életébe egy nagypofájú, féktelen csajbandával való találkozás hozza el a változást, a hatásukra megváltoztatja a nevét, kidobja addigi ruhatárát, és ő is részt vesz a lányok piti bűntényeiben. A gyűlölet óta nem sokat változott a francia lakótelepek világa.

---

A tenger dala (Song of the Sea, 2014)

Felnőtteket és gyerekeket egyformán rabul ejt, a hat éven aluliakat viszont ne ültessük be rá. Ősi ír mondát dolgoz fel, és mentes az amerikai animációs filmek összes idegesítő tulajdonságától. Két különös árváról szól a mese, akiket elvisz a nagyanyjuk a nagyvárosba, de ők már első nap elhatározzák, hogy visszaszöknek a tengerhez. Útközben egyikük megtudja, hogy fókatündér, és ha nem szerzi vissza záros határidőn belül a tengeri bundáját, meghal. Ez nem cukormázas Disney-mese, itt a halál folyamatosan a szereplők közelében kísért, a képi világ ennek megfelelően sötét tónusú.

---

Csocsó-sztori (Metegol, 2014)

A futball örök – állítja a hazájában óriási sikert aratott argentin animációs film rögtön a nyitójelentében, melyben a 2001: Űrodüsszeiá-t megidézve majmok fociznak egy koponyával. Elsősorban gyerekek élvezhetik majd a futballőrületet 3D-ben kommunikáló CGI-mesét, de az őket elkísérő felnőttek is lefoglalhatják majd magukat azzal, hogy a megelevenedő csocsóbábúk való életbeli megfelelőit próbálják kitalálni, illetve a filmes idézetek próbálják beazonosítani. Nagyot néztünk, mikor észrevettük, hogy a Csocsó-sztori és a Szemekbe zárt titkok rendezője ugyanaz a személy, Juan José Campanella.

---

Focus - A látszal csal

Will Smith lerázta magáról A Föld után szörnyű terhét, és egy élénk színekben pompázó, lazasággal átitatott, a nézőt sokszor az orránál fogva vezető szélhámosfilmmel lopja vissza magát a közönség bizalmát. Kellett ehhez a tündöklő Margot Robbie (A Wall Street farkasa), aki méltó partnere a szupersztárnak, és néha még túl is ragyogja. Kellemes kis semmiség a film, amely bárkit, aki erre kicsit is kapható, nyári délutáni hangulatba ringat.

---

Csodák (Le meraviglie)

Alice Rohrwacher második filmjében a hagyományos paraszti világ eltűnésén szomorkodik, de közben nem felejtkezik el a földműveléssel járó nehézségek bemutatásáról sem. Egy világtól, elzárt méhészettel foglalkozó család élete fordul fel gyökerestül, mikor felbukkan egy német fiú a gazdaságban, és a család lánygyermekeit megismerkednek a közelükben forgatott, Falusi csodák című televíziós vetélkedővel. A műsorvezetőt Monica Bellucci alakítja, a film tavaly elnyerte a cannes-i zsűri nagydíját.

---

Liza, a rókatündér

Bárcsak rendszeressé válnának a remekül sikerült magyar filmek. Nem is volt olyan rég, amikor a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-ért lehetett teljes szívből lelkesedni, most pedig itt van a Liza, a rókatündér, és a helyzet ugyanaz. Pihe-puha, retrós fantáziavilág diszkógömbbel és két forintos expresszóval, amiben már szuper érzés elmerülni, de mellette még felváltva szól a japán beat- és a finn westernzene, és a kedvesen bukdácsoló karakterek is jókedvet sugároznak belénk. Jó, hogy van nekünk egy rókatündérünk.

---

Amerikai mesterlövész (American Sniper)

Egy gyilkost dicsőítő, primitív propagandaalkotás, középszerű háborús dráma vagy egy megrendítő portré egy hősként tisztelt katonáról? Az Amerikai mesterlövész megosztó film, de akárhogy is ítéljük meg, érdemes róla vitázni. Ha elmegy rá, legközelebb már érdemben hozzá fog tudni szólni az Amerikai mesterlövész-t érintő beszélgetésekhez. Egy dolog biztos, Clint Eastwood sok millió amerikai lelkébe talált bele ezzel a filmmel.

---

Kingsman: A titkos szolgálat (Kingsman: The Secret Service)

Akik akik szerint a búval bélelt komolykodás ellentétes a James Bond-filmek lényegével, és a hatvanas-hetvenes évek könnyedebb, játékos hangulatát sírják vissza, azok most nagyon figyeljenek. Ebben a parodisztikus kémfilmben Colin Firth egy kifogástalan modorú titkosügynököt alakít, aki az esernyőjével teszi ártalmatlanná az ellenfeleit. Színes, harsány, tele van őrült ötletekkel és durva poénokkal - a Kingsman a Skyfall teljes ellentéte.

---

Whiplash

Az idén Oscar-díjat kapott amerikai filmek legjobbika is megy a mozikban. A Kódjátszmá-n és A mindenség elméleté-n meghatódik az ember, a Birdman elkápráztat a vágásnélkülinek tűnő fényképezésével, a Whiplash azonban ennél is többet ad. Szédületesen intenzív utazásra visz, amely során konkrétan le lehet izzadni. A srác (Miles Teller) a legjobb jazzdobos akar lenni, a szadista tanár (J.K. Simmons) pedig a legdurvább módszerektől sem riad vissza, csak hogy kihozza tanítványaiból a zsenit. Kettejük küzdelme egy thriller hatásmechanizmusát követve bontakozik ki, és jut el a csúcspontig, amikor már csak a zene számít.

- - -

Kódjátszma (The Imitation Game)

Hihetetlen, de igaz történet Alan Turing matematikusról, aki megalkotta a számítógép ősét és az Enigma-kód feltörésével évekkel lerövidítette a második világháborút. Mégsem kapta meg a hősöknek kijáró tiszteletet, ellenben a homoszexualitása miatt elítélték az ötvenes években. Tragikus élete Benedict Cumberbatch maximálisan elkötelezett és hiteles alakítása segítségével elevenedik meg, munkatársát és menyasszonyát Keira Knightley játssza. Oscar-díjra kalibrált megható dráma, de az igényes, profin kivitelezett fajtából.

- - -

A mindenség elmélete (The Theory of Everything)

Ez is Oscar-mintafilm, ezúttal Stephen Hawking életéről, de ahogy a Kódjátszma esetében, úgy ezzel sincs baj, mert kategóriáján belül pompásan eltalálta az arányokat. A mindenség elmélete egy klasszikus ívű, lágybarna és aranyfényű film, melyben minden esztétikus és biztonságos: még a betegség, a leépülés, a szex és a szívfájdalom is. Szinte csak érinti Hawking tudományos elméleteit, helyette a feleség, a család és a szerelem kap nagy szerepet. Mindkét főszerepet játszó színész csodálatos, Eddie Redmayne-t és Felicity Jonest egyaránt Oscarra jelölték, az előbbi meg is nyerte múlt vasárnap.

- - -

Birdman - Avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Michael Keatonra már régóta ráfért egy jó szerep, és ezt most hatványozottan megkapta. Egy hozzá hasonló karrierpályát leírt színészt alakít, aki vissza akar térni a rivaldafénybe, de az önbizalomhiány és a paranoia eluralkodik rajta, és a tudatalattijából mind gyakrabban tör elő az általa sokszor eljátszott Birdman nevű szuperhős. A színészek mellett ez a bravúros technikai megoldások filmje, a vágásokat elrejtették, és olyan az egész, mintha egész végig ott loholnánk Keaton, Norton, Stone, Watts és a többiek mögött a színház szűk folyosóin. Hatásvadász, de különlegessége miatt nagy hiba lenne kihagyni.

---

5. Frankofón Filmnapok

Világszínvonalú programot hoztak össze francia, illetve francia kötődésű filmekből. A magyarországi premier előtt lehet megnézni az Életrevalók rendezőinek új filmjét, a Sambá-t vagy a katonai kiképzőtáboros tinirománcot, A küzdők-et. De vannak olyan filmek is, amelyeket valószínűleg csak most nézhetünk meg moziban. Nagy kalandnak tűnik a Kurdisztánban játszódó modern western, a My Sweet Pepper Land. Itt bővebben olvashat a fesztiválról.

+++

A Csajkor-ról, A tenger dalá-ról és A mindenség elméleté-ről szóló ajánlókat Onozó Róbert, Gyárfás Dorka és Mesterházy Lili kritikái inspirálták.