Ilyen repülő elefántot még nem láttunk

Dumbo
Vágólapra másolva!
A Disney mostanság arra törekszik, hogy a klasszikus meséiből minél több élőszereplős filmet gyártson. Elképesztően sikeres volt a tavalyi Demóna, az idei berlini filmfesztiválon mutatták be a Hamupipőke legújabb feldolgozását Kenneth Brannagh rendezésében, most pedig a stúdió egyik fejese jelentette be, hogy az 1941-es Dumbó-ból is filmet készítenek, amelyet Tim Burton fog rendezni.Az eredeti mese a cirkusz világában játszódott: sokat csúfolták az elefántot a hatalmas fülei miatt, de aztán összebarátkozott egy egérrel, aki még arra is rávette Dumbót, hogy szárnyként használja a füleit. A feldolgozás történetéről nem árultak el semmit, csupán azt sugallták, hogy az eredetiez képest egy nagyobb világban fog játszódni.Egy kocka az 1941-es Dumbo-rajzfilmbőlForrás: DisneymiddleTim Burton logikus választásnak tűnik. Az általa rendezett és Disney logóval ellátott Alice Csodaországban világszinten több mint egy milliárd dollárt termelt, illetve a rendező több filmje is bizonyítja, hogy otthonosan mozog a cirkusz világában. Vajon a szebb napokat is látott Johnny Depp feltűnik majd az új Dumbó-ban?
Vágólapra másolva!