Több dologra érdemes figyelni a casco-szerződés megkötésekor

Ócsa, 2015. január 25.
Baleset helyszíne az M5-ös autópálya 31-es kilométerénél, az ócsai lehajtó közelében 2015. január 25-én, ahol lesodródott és fának ütközött egy személyautó. Havazás
Ócsa, 2015. január 25. Baleset helyszíne az M5-ös autópálya 31-es kilométerénél, az ócsai lehajtó közelében 2015. január 25-én, ahol lesodródott és fának ütközött egy személyautó. A járműben egy ember utazott, az elsődleges információk szerint a sofőr vezetés közben rossz lett, halálát feltehetően nem a baleset okozta. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
A casco-szerződés megkötésekor kiemelten fontos áttekinteni a szerződési feltételeket, melyből kiderül, hogy egy káresemény esetén mekkora lesz az önrész összege.
Vágólapra másolva!

A balesetek jelentős része nem a gépjárművezető hibájából következik be, hanem saját hibából, így a sofőrnek saját magának kell a kárt viselnie. Ilyen esetekre jelenthet megoldást a casco-biztosítás, mely saját hibás közlekedési baleset esetén megtéríti a gépjárműben esett károkat.

A szerződés megkötésekor kiemelten fontos azonban áttekinteni a szerződési feltételeket, melyből kiderül, hogy egy káresemény esetén mekkora lesz az önrész összege – emelte ki a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az önrész meghatározása

Dr. Bezzegh Edina rámutatott: az önrész százalékos arányban kerül meghatározásra, amelyhez minden esetben tartozik egy minimum összeg, amit biztosan a szerződőnek kell viselnie. A kártérítési összegből az önrész minden esetben levonásra került, az e feletti részt azonban a biztosító fizeti, így könnyítve meg a károsult helyzetét.

A biztosító fizetési kötelezettsége fennáll javítás és totálkár esetén egyaránt, totálkáros kárrendezés esetén azonban számítani kell arra, hogy az év hátralévő részére járó casco biztosítási díjat is le fogja vonni a kifizetett kártérítési összegből, melyet teljesen jogszerűen meg is tehet, hiszen a biztosítási díj egész évre megilleti a biztosítótársaságot.

A sérült gépjármű szállítási költségei

Ha valaki most köt szerződést, érdemes arra is odafigyelnie, hogy a casco biztosítás fedezete kiterjedjen a sérült gépjármű szállítási költségeinek megtérítésére is, hiszen ezzel egy további plusz költség alól mentesítheti magát a biztosítás megkötése közlekedési baleset esetén – húzta alá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Casco és lízingszerződés

A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű (mint lízingtárgy) megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő lízingdíjakat egy összegben kell megfizetnie a pórul járt ügyfélnek. Ezért lízingnél rendkívül ajánlatos jó feltételekkel casco biztosítást kötni, hogy kár esetén ezzel is csökkenteni lessen a lízingcég felé fennálló tartozáson.

Forrás: MTI/EPA/DPA/Thomas Frey

Még emellett is borítékolható, hogy egy fiatal lízingszerződés esetében a hátralévő, kamattokkal terhelt lízingdíjak összege nagyobb lesz, mint a casco biztosító által kifizetett kárösszeg. Ezt sajnos nem lehet kiküszöbölni, így ebben áll a lízing egyik legnagyobb kockázata.

Amire az alap casco-biztosítás vonatkozik

Az alap casco-biztosítás alapján csupán a gépjárműben keletkezett rongálási kár, vagy üvegkár megtérítésére van lehetőség autófeltörés esetén. A gépjárműben felejtett értéktárgyakra, és a gépjármű extra tartozékaira kiegészítő biztosítást kell kötni.

Ráadásul a legtöbb esetben a kiegészítő biztosítás alapján is csupán abban az esetben fizet a biztosító, ha az értéktárgyakat a jármű lezárt csomagteréből tulajdonították el, például kesztyűtartóból, vagy a csomagtartóból.

Mivel az átlagos alap casco biztosítás nem vonatkozik az autóban felejtett értéktárgyakra, a gyári felszereltségen túl beépített extrákra, azokra tehát külön biztosítás lehet kötni, ám ez sem mindig problémamentes, vita alakulhat ki, hogy a GPS az autó integrált tartozéka vagy sem.