Boggie eurovíziós dalára büszkék a hollandok

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal: Csemer Boglárka Boggie
Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal: Csemer Boglárka Boggie megy Bécsbe
Vágólapra másolva!
A Wars for Nothing című dallal, annak szövegírójával és a magyar indulóval foglalkozik a holland sajtó.
Vágólapra másolva!

Kevesen tudják, hogy a hazai Eurovíziós dalválasztó műsort megnyert Csemer Boggie dalának holland vonatkozásai is vannak. A Wars for Nothing című dalt ugyan Sebestyén Áron zeneszerző és maga Boggie szerezte, de annak szövegét a holland-magyar származású, Hágában élő Bori-Sára Heléne írta.

A Telegraaf is a magyar dallal foglalkozik Forrás: Bori Sára Heléne

Nagyjából egy hete figyelt fel a holland sajtó a hírre, miszerint a magyar versenyző, Sára dalszövegével nyerte el az indulás jogát. Egy hágai rádió interjú után a legnagyobb napilap, a Telegraaf is készített egy anyagot szövegíróval a magyar Eurovíziós dalról, ezt követően pedig további rádió és TV riportok is készültek vele.

„A dal üzenete, hogy figyeljünk oda mindarra, ami körülöttünk zajlik. Még akkor is, ha mi szerencsés élethelyzetben vagyunk, gondolnunk kell arra, milyen sok fájdalom és szenvedés van a világban” - mondta a hágai énekes-dalszerző.

Sárának és a Wars for Nothingnak kedvező fogadtatása van Hollandiában. A sajtó úgy fogalmaz, hogy a saját, Trijntje Oosterhuis által előadott Walk Along című dalán kívül, az Eurovíziós versenyen van még egy dal, amire büszke lehet az ország.