Hamarosan kapható a világűr ízét hordozó sör

Ground Control
A Ground Control sör
Vágólapra másolva!
Amerikában április 13-án országszerte a kiválasztott helyeken lehetőség lesz belekortyolni az világűrbe. Az oregoni Ninkasi Brewing cég Ground Control söréről van szó. A készítéséhez használt élesztő tavaly a kozmoszt is megjárta.
Vágólapra másolva!

Whisky és sörök az űrállomásról

Az első adag élesztőt a cég tavaly júliusban küldte a világűrbe, de elvesztette a sivatagban, miután az visszatért a Földre. Az októberi hat üveg - pár perces kint tartózkodást követően - azonban sikeresen visszaérkezett bolygónkra. A Ground Control így csatlakozik azokhoz az alkoholos italokhoz, amelyek már túl vannak az alacsony Föld körüli pályáján megtett kalandos úton.

Az a tény, hogy a sörélesztő sértetlenül átvészelte a röpke űrutazást, már önmagában is figyelemreméltó teljesítmény. A sörfőzde munkatársai hozzátették: az italuk fogyasztása nem fog semmilyen káros hatást gyakorolni a szervezetre.

Nem a Ground Control az egyetlen folyékony kenyér, amely a kozmoszt megjárta. Még 2008-ban a Sapporo japán sörfőzde készített egy kis mennyiségű árpasört, amelyet az ISS-en (Nemzetközi Űrállomáson) dolgozó asztronauták is megkóstolhattak, tavaly pedig egy skót whisky érkezett vissza a Földre kétévnyi „űrállomásos érlelést” követően.

Olyan italt, amelyet kint a világűrben is lehet fogyasztani, egyelőre még csak fejlesztenek a kutatók. Reményeik szerint az űrturizmus beindulásáig elkészül az a fajta sör is, amit szkafanderben meg lehet inni anélkül, hogy a tartalom szétpermeteződne a világűrben.

A Ground Control sör Forrás: Ground Control

A Földön fogyasztott sör előnyei

A Journal of Agricultural and Food Chemistry szakfolyóirat publikációja szerint a komló egyik vegyülete védi az agysejteket a károsító hatásoktól, és ezáltal hatékonyan lassítja az olyan neurodegeneratív betegségek kialakulását, mint az Alzheimer-, vagy a Parkinson-kór. Az idegsejteket ért oxidatív stressz károsodásokat okoz, ezek pedig egyenes utat nyitnak a fent említett betegségek kialakulásához. A komlóban azonban van egy antioxidáns hatású anyag, amely képes semlegesíteni a sejtekre káros, oxidatív szabadgyököket. Ez a xantohumol, ami tulajdonképpen egy flavonoid.

A flavonoidok a növényi anyagcsere másodlagos termékei és alapvetően védelmi funkciókat töltenek be. Ez a szerep nemcsak a fotoszintetizáló szervezetekben, de az emberben is hasznosnak bizonyulhat: többek között felhasználható a rákkal szemben, gátolja a gyulladások kialakulását és véd a patogén mikroorganizmusok ellen. Habár a kutatásokat élő szervezetek bevonásával folytatni kell, az eredmények a xantohumol egyértelmű jótékony hatását igazolják. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy ne sörrel vegyük magunkhoz nagy mennyiségben az antioxidánst, az előnyös tulajdonságokat a túlzott alkoholbevitel károsító hatásai hamar felülírhatják.