Vágólapra másolva!
Az olimpiai bajnok Gyurta Dániel nélkül rendezték meg az 50 méteres mellúszást a Budapest-bajnokság harmadik, pénteki napján, mivel a 200-as táv londoni bajnoka reggelre belázasodott.

Megbetegedése azt is jelenti, hogy a szombati zárónapon sem szerepel, vagyis nem állhat rajthoz sikerszámában sem a Komjádi-uszodában.

Az év első jelentős hazai versenyén pénteken az egyik legjobb teljesítménnyel Biczó Bence rukkolt elő: a korábbi ifjúsági olimpiai bajnok 1:56.48 perccel nyert, jóval belül úszva a 2016-os riói olimpián való indulás feltételéül szabott, úgynevezett A szinten.

Gyurtát nem láthatjuk 200 mellen Forrás: AFP

Az 1500 méteres gyorsúszásban Gyurta Gergely - aki szerdán 400 méter vegyesen már "megalapozta" riói részvételét - megint olimpiai A szintes idővel, 14:59.62 perccel győzött.

"Első akartam lenni, aki a Komjádiban 15 percen belül úszik. Ez volt a fő célom, ezért is nyomtam meg a végét" - mondta Gyurta Gergely.