Középkori lovag csontjait találták meg Angliában

normandiai lovag
Szemléletes illusztráció egy középkori lovagról
Vágólapra másolva!
Egy feltehetőleg lovagi tornán elesett középkori lovag csontjait találták meg a herefordi katedrálisban – a templom a 12. század óta temetkezési helyként is szolgált.
Vágólapra másolva!

A herefordi katedrálist felújításra készítik elő – ahhoz azonban, hogy a templom felhasználhassa az angol nemzeti szerencsejátékért felelős vállalat örökségi alapját, először ki kell ásniuk, és biztonságos helyre szállítaniuk a temetőben elhantolt csontokat. Ez több ezer csontvázat, és többéves munkát jelent mind az archeológusok, mind az építészeti munkások számára.

Több ezer csontváz a temetőben

„A katedrális a 12. században épült, és az elkövetkezendő évszázadokban kertjében temető működött” – mondta el a LiveScience-nek Andy Boucher, a Headland Archaeology regionális igazgatója. A Headland Archaeology egy kereskedelmi régészeti cég, amely építkezési vállalatokkal dolgozik együtt olyan területeken, ahol potenciálisan archeológiai leletekbe futhatnak a munkások.

A herefordi katedrális, amelynek temetőjében több mint 2500 csontvázat találtak Forrás: Wikimedia Commons

2009 és 2011 között a régészek szinte az összes itt eltemetett ember földi maradványait kiásták, és máshova helyezték – több ezernyi csontvázat hoztak a felszínre, az évszázadok alatt ugyanis az összes elhunyt gyülekezeti tagot ide kellett eltemetni. A rengeteg lelet közül kiemelkedett egy 170 centiméter magas férfi csontváza, akinek jobb válla, 10 bordája és bal lába is súlyosan sérült volt.

A normandiai ismeretlen

A férfi fogaiból Boucher és kollégái megállapították, hogy Normandiában nőtt fel, és csak később költözött Herefordba. A csontanalízis alapján nagyjából 45 éves lehetett, amikor meghalt, a kutatók pedig valószínűsítik, hogy egy speciális fajta lovagi tornában veszíthette életét, amelyen gyakorlatilag „műcsatát” vívott egymással két nagyobb csapat lovag.

A normandiai lovag bordái, amelyek közül tíz eltört. Az ismeretlen jobb válla és bal lába is sérült Forrás: Andy Boucher

A fegyvereik nem voltak élesek vagy hegyesek, de még így is súlyos sérüléseket tudtak egymásnak okozni a játékosok.

Lovagi tornában eshetett el

A kutatók úgy gondolják, hogy a férfi lába esetleg lovaglás során sérülhetett meg – a torna közben leeshetett a lováról, a bokája pedig beakadhatott a kengyelbe. A jobb vállat és bordákat ért ütések vagy a torna tompa kardjainak nyomait mutatják, vagy egy lovagló baleset következményei is lehetnek.

Szemléletes illusztráció egy középkori lovagról Forrás: Origo

Boucher és kollégái több mint 2500 további csontvázat is a felszínre hoztak, köztük például egy leprás férfi és egy kezét vesztett nő földi maradványait is.