Vágólapra másolva!
A címvédő Sevilla a Zenit otthonában kiharcolt döntetlennel, míg az ukrán Dnyipro - története legnagyobb nemzetközi sikerét elérve - a vendég FC Bruges legyőzésével jutott be csütörtökön az elődöntőbe a labdarúgó Európa Ligában.

A negyeddöntős párharc szentpétervári visszavágóján a Sevilla már a 6. percben megszerezte a vezetést, a Zenit azonban a második félidőben fordított, s továbbjutásra állt egészen a 85. percig, amikor Kevin Gameiro egyenlített, így a spanyolok kerültek a legjobb négy közé.

A Dnyipro az idegenbeli 0-0 után Kijevben óriásit csatázott az FC Brugges-zsel, s Jevgenyij Sahov hajrában szerzett góljával megnyerte a párharcot.

A másik két negyeddöntős ütközetben két olasz együttes, a Napoli és a Fiorentina jutott az elődöntőbe, amelynek sorsolását pénteken Nyonban rendezik.

Európa Liga, negyeddöntő, visszavágók:
Zenit (orosz)-Sevilla (spanyol) 2-2 (0-1)
Továbbjutott: a Sevilla, 4-3-as összesítéssel.

Dnyipro (ukrán)-FC Brugges (belga) 1-0 (0-0)
Tj.: a Dnyipro, 1-0-s összesítéssel.

Fiorentina (olasz)-Dinamo Kijev (ukrán) 2-0 (1-0)
Tj.: a Fiorentina, 3-1-es összesítéssel.

Napoli (olasz)-VfL Wolfsburg (német) 2-2 (0-0)
Tj.: a Napoli, 6-3-as összesítéssel.