Csillagfaló zombi sikolyát rögzítette a NASA

zombicsillag
Zombicsillagokra utaló, nagy energiájú "röntgensikoltás" (lila színnel a beillesztett képen) a Tejútrendszer központjában
Vágólapra másolva!
A NASA NuSTAR röntgentávcsöve zombicsillagokra utaló jeleket rögzített galaxisunk központjában. Ezek a csillagmaradványok képesek bekebelezni a még élő csillagokat.
Vágólapra másolva!

Az űr gyönyörű, de mégis ijesztő hely, és a megfigyeléseink állandóan megerősítik ezt a tényt. Erre a csillagok szolgáltatják a legjobb példát. A mi napunk melegíti a bolygót, lehetővé teszi az élet fennmaradását. A NASA azonban egészen más képet nyert a galaxisunk magjából, ahol a NuSTAR röntgenteleszkóp bizarr, nagy energiájú röntgensugárzást derített fel. Noha a kutatóknak még nincs egyértelmű magyarázatuk a jelenségre, de az egyik elképzelés szerint ezek a szomszédjaikat felfaló zombicsillagok „üvöltését” fogták.

Röntgensugárzás mindenütt

Galaxisunk központja nyüzsgő hely, ahol fiatal és idős csillagok, fekete lyukak és – a NASA szavaival – „csillag eredetű tetemek egyéb változatai” keringenek egy szupermasszív fekete lyuk körül. E területről még csak most kezdjük gyűjtögetni az ismereteket, hála a NuSTAR-nak (a NuSTAR, a Nuclear Spectroscopic Telescope Array, azaz nukleáris spektroszkóp-távcső rács rövidítése). Ez az első olyan távcső, amely képes éles képeket „kihámozni” a káoszból.

Zombicsillagokra utaló, nagy energiájú "röntgensikoltás" (lila színnel a beillesztett képen) a Tejútrendszer központjában Forrás: NASA/JPL-Caltech

„A galaxis központjában szinte bármi képes röntgensugarakat kibocsátani” – mondta Kerstin Perez a New York-i Columbia Egyetem csillagásza. „Ez a terület tele van alacsony energiájú röntgenforrásokkal, de kibocsátásuk nagyon gyenge, az új jel viszont kiemelkedik közülük.”

Mik azok a zombicsillagok?

A csillagok nem mindig halnak meg békésen öreg korukban. Néha az összeomló halott csillagok kinyúlnak és más csillagoktól szipkázzák el az energiát, különösen, ha egy kettőscsillag-rendszer részei. Ez a „táplálkozási” folyamat csillagról csillagra változhat, de az egyik hatás a röntgensugarak kilövellése.

Még az sem jelenti, hogy a röntgensugarakat produkáló csillagok élnek, ha ezeket nem hidrogénéhes zombik bocsátják ki. A pulzárok és a fehér törpék más példák olyan csillagokra, amelyek sokáig energiát bocsátanak ki a haláluk után.

„Ez az új eredmény ismét emlékeztet bennünket arra, hogy a galaxisközpont bizarr hely” mondta Chuck Hailey, a Columbia Egyetem kutatója. „Ugyanúgy, ahogy a különböző emberek másképp viselkednek az utcán sétálva, mint akkor, amikor csúcsforgalomban a zsúfolt metróban vannak, a csillagászati objektumok is különös viselkedést mutatnak, amikor egy szupermasszív fekete lyuk szomszédságában vannak összezsúfolódva.”