Vágólapra másolva!
A világelső Serena Williams három meccslabdát hárítva 2 óra 44 perc alatt nyert Viktorija Azarenka ellen a madridi salakpályás tenisztorna női versenyének szerdai nyolcaddöntőjében.

A korábbi világelső fehérorosz játékos a harmadik játszmában 6:5-ös vezetésnél, 40-0-nál szerválhatott a mérkőzésért, de amerikai riválisa előbb két pontot szerzett, majd Azarenka sorozatban három kettős hibával elajándékozta a játékot. Így jöhetett a rövidítés, amelyet már a papírforma alapján a lélektani előny tudatában Williams hozott is.

A férfiaknál a hetedik helyen kiemelt David Ferrer bejutott a nyolcaddöntőbe, miután 79 perc alatt legyőzte honfitársát, Albert Ramost, a legjobb 16 között pedig a szintén spanyol Fernando Verdascóval találkozik majd.

Ferrer - aki az elmúlt öt évben mindig eljutott legalább a negyeddöntőig - pályafutása 295. salakpályás mérkőzésén diadalmaskodott, az aktív játékosok közül csak Rafael Nadal lépte át a háromszázas álomhatárt.

Madrid, férfiak, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Verdasco (spanyol)-Cilic (horvát, 9.) 6:7 (5-7), 7:6 (7-5), 6:3
Ferrer (spanyol, 7.)-Ramos (spanyol) 6:4, 6:0
Dimitrov (bolgár, 10.)-Fognini (olasz) 3:6, 6:2, 7:5
Tsonga (francia, 12.)-Sock (amerikai) 6:3, 1:6, 7:6 (7-4)
Isner (amerikai, 16.)-Bellucci (brazil) 7:6 (7-5), 6:7 (11-13), 6:1
Bolelli (olasz)-Vanni (olasz) 4:6, 6:3, 6:2

nők, nyolcaddöntő:
S. Williams (amerikai, 1.)-Azarenka (fehérorosz) 7-6 (7-5), 3:6, 7:6 (7-1)
Sarapova (orosz, 3.) - Garcia (francia) 6:2, 4:6, 7:5
Kvitova (cseh, 4.)-Pavljucsenkova (orosz) 6:1, 6:4
Begu (román)-Strycova (cseh) 6:4, 6:4