Super Mario alaposan begombázott

mario tv nintendo
Japanese video game giant Nintendo's game character Super Mario stands at a showroom in Tokyo 25 January 2007. Nintendo said that its net profit rose more than 43 percent in the three quarters to December as video-game fans worldwide snatched up its DS portable game machines and next-generation Wii machines. AFP PHOTO / Yoshikazu TSUNO
Vágólapra másolva!
2011 óta először tudott nyereséget termelni a japán Nintendo, elsősorban a gyenge jen miatt. A cég eddig nem használta ki a mobiljátékokban rejlő lehetőségeket, a Wii játékkonzolok eladásai viszont rosszul alakultak. A Nintendo idén már okoseszközökre is fejleszt játékokat, és növekedésre számít a konzolpiacon.
Vágólapra másolva!

A Nintendo 41,8 milliárd jen, vagyis 350 millió dollár nyereséget jelentett a márciusban végződött pénzügyi évről, tudósít az AP hírügynökség. A cégnek ezzel sikerült túlszárnyalnia saját előrejelzését, ugyanis csak 30 milliárd jen nyereségre számított.

A gyenge jen miatt

A cég legalábbis nagy részben a gyenge jennek köszönheti a jó eredményt, mivel az árfolyam megemelte a dollárban termelt bevételek jenre átszámolt értékét. A Nintendo bevétele amúgy 4 százalékkal csökkent, 550 milliárd jen volt.

Lemaradtak a mobilpiacról

A Nintendo utoljára 2011-ben tudott nyereséget termelni, 2013-at például 23 milliárd jen veszteséggel zárta. A vállalat a küszködést a Wii játékkonzolok gyenge eladásainak köszönhette, és annak, hogy eddig nem akart nyitni a mobilos játékok piacára. Konkurensei, a PlayStation konzolokat gyártó Sony és az Xboxot gyártó Microsoft sokkal jobban alkalmazkodtak az online és mobilos játékok korszakához.

A Nintendo 2011 óta most először tudott nyereséget termelni Forrás: Origo

Belépnek a mobilpiacra

2015 márciusában viszont a japán cég bejelentette, hogy szövetségre lép a DeNA mobiljáték-készítő vállalattal. Hamarosan megérkeznek az okoseszközökre a Luigit és Pokémon-szereplőket felvonultató játékai. A Nintendo 2015-re 35 milliárd jen nyereséget vár, ez 16 százalékkal magasabb az előző évi eredménynél.

Ráadásul a Wii U konzolok eladásaiban is növekedésre számítanak: 2014-ben 3,38 millió darab kelt el belőle, 2015-ben 3,4 milliót terveznek eladni.